Mindkét válogatott elégedett lehet ezzel a világbajnoksággal, a múltban nem sokszor jutottak a legjobb négy közé. A bukmékerek szerint Anglia esélyesebb, továbbjutásuk 1.62-ért játszható, míg a horvátok esetében ugyanez 2.30-ért szerepel. Több világklasszis játékosa van déli szomszédainknak, mégsem ők a favoritok?

Nehezebb csoport, több meló

Angliának a sorsolásnál nagy szerencséje volt, és ennek most is lehetnek következményei. Miközben a horvátok egy elég kemény csoportban melóztak nagyot, addig az angolok két könnyebb ellenféllel szembeni győzelem után már abszolválták is a csoportkört. A nyolcaddöntőknél aztán a horvát és angol csapat is megszenvedett a sikerért 120 perces meccseken, a negyeddöntőn viszont újfent Angliának volt könnyebb dolga. Nyilván ezért tenni is kellett, hogy így nézzen ki, de Svédország nem sokat mutatott, talán elfáradtak az északaiak. Modricék fél órával többet játszottak a neggyeddöntőn, látszott rajtuk, hogy erejük végén járnak. Ha a fizikai terhelést nézzük, Anglia sokkal többet tartalékolhatott az elődöntőre.

Maguire gólja Svédország ellen.

Okos ötlet a mechanizmus

Anglia góljainak jelentős részét pontrúgások után szerezte (11-ből 8-szor). Többnyire szöglet után találtak be, négyszer fejjel voltak eredményesek. Maguire is így vette be a svéd kaput. Szerintem remek ötlet erre készülni, hiszen ezek kiszámíthatóbb események, mint a nyílt játék. Amikor fárad a csapat, akkor is működhetnek a rögzített szituációk, mert egyszeri, gyors erőkifejtést igényelnek, nem úgy mint például egy 10-20 perces periódusban játszott letámadás a mérkőzés végén. Anglia minden eddigi vb-meccsén többször végezhetett el sarokrúgást, mint az ellenfél. Ha ezúttal is így lesz, akkor azzal 1.72-es szorzót nyerhetünk.

Fogadnál, de nem tudod hogyan? Gyors útmutató ITT!

Nem csak Kane nyerheti meg

Mellényúltam azzal, hogy Kane az egyetlen angol nyerőember. Ha kell, akkor Alli, vagy épp Lingard is elő tud rukkolni kiváló teljesítménnyel, de ide sorolhatjuk a svéd meccs óta Maguire-t is. Ki hitte volna, hogy egy vb-elődöntőn a Leicester City játékosáról kell majd szót ejteni? A svédeket teljesen lebombázta a légtérben, összesen 10 fejpárbajt nyert, gólt is szerzett. Edzésvideók, közösségi oldalas bejegyzések és pályán látottak alapján simán kijelenthetjük, hogy ez az angol válogatott nagyon egységes, taktikaialag fegyelmezett és koncentrációban is ott van (korábbi angol csapatoknál azért ez utóbbi nem mindig volt jelen). Southgate és stábja jó munkát végzett.

Aranykesztyű és Aranylabda

Az angol védelem jól teszi eddig a dolgát, ahogy a selejtezőben, úgy most is alig kapnak gólt. Amikor viszont túljut az ellenfél a hátsó alakzaton, akkor még mindig számíthatnak Pickfordra. Számszerűleg nem sok a három védés a svédek ellen, de micsoda bravúrok voltak, góloktól mentette meg a csapatot. Ezzel bejelentkezett a legjobb kapusnak járó Aranykesztyűért is. Jelenleg 3.25-ért szerepel a kínálatban. A világbajnokság legjobb játékosának járó díjért, az Aranylabdáért, két komoly jelölt is a pályán lesz ezen az elődöntőn. Harry Kane meccseket eldöntő gólokat szerzett korábban, 5.00-ös szorzót adnak rá. Horvát oldalon pedig ott van Modric, aki az oroszok ellen újfent világklasszis volt. Kiemelkedett az egész mezőnyből, szinte a teljes pályát bejátszotta (mindez a lenti hőtérképes ábrán látható is). A Real Madrid játékosára 9.00-es oddsot adnak Aranylabda kapcsán.

Modric hőtérképe Oroszország ellen.

Nagy tét, kevés izgalom?

Jól indult az egyenes kieséses szakasz, potyogtak a gólok. Aztán az alsó ág meghozta az undereket. Inkább a biztonságra, a vereség elkerülése koncentrálnak, mintsem a győzelem kivívására. Ezért is tartunk ott, hogy a 2.5 gólnál több 2.63-ért szerepel a kínálatban, illetve a mindkét csapat betalál opció 2.15-ért játszható. Nálam papíron esélyesebb Horvátország, de meccsről-meccsre esnek vissza Modricék, miközben Anglia egyre jobb és jobb. Horvát továbbjutásra tippelek 2.30-ért.

Fogadj az Unibeten a vb negyeddöntőire, mivel minden találkozó után 1.200.000 forintot nyerhetsz sorsolás által! Fogadj MOST!

A mérkőzéstipp játék nyertese Nezocsa

Gratulálunk, Nezocsa!

A nyertes tipp: X, Dejan Lovren, 34. perc, beküldve: 2018.07.11 7:36 CEST

 
 

6 HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.