Kezdőlap Helyszínek Szamara

Szamara

A kicsivel több mint 1 milliós lakossággal rendelkező Szamara Moszkvától délkeletre helyezkedik el, a középső-volgai régió egyik főbb központja. A város közel 450 éves múltra tekint vissza, komoly történelmi háttérrel. Elsősorban nehéziparáról és űrkutatásáról híres Szamara, itt található Állami Űrhajózási Egyetem is. Nagyon fontos szerepe van a régió és az ország gazdasági életének szempontjából is, de kulturális hatása sem elhanyagolható.

A Volga mentén épült a Cosmos Aréna, mely közel 45 ezer fő befogadására alkalmas (44918 fő). A stadiont 2018-ban adtak át és az a város csapatának, a Krilja Szovetovnak az otthona is egyben a 2018-19-es szezontól. Örülhetnek is a csapat drukkerei, ugyanis jövőre újra az első osztályban szerepel majd a klub, így már az új létesítményben nézhetik meg kedvenceiket a szurkolók. Nem hiába kapta a Cosmos nevet sem, mely a város űrkutatására utal.

A munkálatok 2014-ben kezdődtek, de nem haladtak az ideális tempóban, így 2017 végén is kérdéses volt, hogy mikorra is lesz kész a létesítmény. Colin Smith az ellenőrző bizottság tagja nem repesett az örömtől a kialakult helyzet miatt. Márciusban még nem volt letéve a pálya talaja, mivel Szamarában eléggé viszontagságos időjárási körülmények voltak. A világbajnokság rajtjáig remélhetőleg minden rendben lesz, így a négy csoportmérkőzést és a két egyenes kiesés szakaszban tartott derbit le tudják majd játszani. Természetesen nem volt ingyen az építkezés, közel 320 millió dollárt emésztett fel a Cosmos Aréna építése.

A csoportmeccsek közül a leginkább várva várt az Uruguay – Oroszország lesz, ahol akár a hazaiak a továbbjutásért is harcolhatnak majd egy telt házas találkozón. Továbbá itt rendeznek még egy negyeddöntőt is, illetve a nyolcaddöntők folyamán itt szerepelhet a brazil válogatott is, így kis szerencsével Neymar, Coutinho vagy épp Cavani játékát is élvezhetik a helyszínre kilátogatók.

Menetrend

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég TV
jún 17. Costa Rica 0 - 1
(0 - 0)
Szerbia M4 Sport
jún 21. Dánia 1 - 1
(1 - 1)
Ausztrália M4 Sport
jún 25. Uruguay 3 - 0
(2 - 0)
Oroszország M4 Sport
jún 28. Szenegál 0 - 1
(0 - 0)
Kolumbia M4 Sport
júl 2. Brazília 2 - 0
(0 - 0)
Mexikó M4 Sport
júl 7. Svédország 0 - 2
(0 - 1)
Anglia M4 Sport