Kezdőlap Foci VB Hírek Fernando Hierro: Nem számít a hazai pálya előnye!

Fernando Hierro: Nem számít a hazai pálya előnye!

103
0

A spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem kívánt jóslatokba bocsátkozni a házigazda oroszok elleni világbajnoki nyolcaddöntőt illetően, míg David Silva igyekezett elhárítani a kritikákra vonatkozó kérdéseket.

“Egyértelmű tervünk van, de a mutatott játék nemcsak rajtunk múlik, hanem az ellenfélen is” – jelentette ki a vb rajtja előtt három nappal kinevezett szakvezető. “Hiszünk magunkban, pozitív hozzáállást látok a csapaton, s ezt kell megjeleníteni a pályán is holnap. A játékosaim mentálisan és fizikálisan is frissek”.

Az 50 éves szakember az ellenfélről kifejtette, hogy fizikálisan erős, gyors és magas játékosok alkotják, a pontrúgásaik pedig nagyon veszélyesek. Arra a kérdésre, hogy felkészültek-e arra, hogy a spanyol együttesnek korábban sok problémát okozó háromvédős rendszerre vált az orosz csapat, úgy reagált, mindenre van terve.

Fernando Hierro. (MTI/AP/Petr David Josek)

Hierro ezen felül nem kívánt semmit sem jósolni, szinte csak azt hajtogatta, hogy mint minden edzőnek és csapatnak, megvan a maga terve, de nincs jövőbe látó kristálygömbje. Így csak a pályán derül ki, az oroszokat nyomja-e majd a tét, vagy éppen szerkezetet váltanak-e, s ezáltal a középpályát szeretnék megszállni.

“Minimalizálni kell a hibákat, mert az esetek többségében az a csapat nyer, amelyik kevesebbet hibázik” – válaszolt közhelyesen Hierro arra a kérdésre, hogy mi lehet a győzelem kulcsa. A tréner a múltból felidézett statisztikákkal sem kívánt foglalkozni, úgy vélte, annak semmi jelentősége, hogy mi történt öt, nyolc, vagy éppen tíz éve, csakis a vasárnapi meccs számít, amelyre nincs kihatása a múltnak.

“Oroszország csodálatos, nagyszerű szurkolói vannak, de a meccs a pályán dől el” – válaszolt röviden arra a kérdésre, tart-e attól, hogy a hazai csapatot 80 ezren fogják bíztatni.

Kínálat az spanyol-orosz nyolcaddöntőre:

  • Spanyolország nyer – 1.58
  • Mindkét csapat szerez gólt – 1.95
  • 2.5-nél több gól lesz – 1.92
  • Félidőben döntetlen – 2.28
  • Diego Costa gólt szerez – 4.50
Hírdetés

Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os Kezdő bónuszát
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org