Belgium 0-2-ről fordítva 3-2-re legyőzte hétfőn Japánt az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, Rosztov-na-Donuban, így bejutott a legjobb nyolc közé.

Mérkőzés összefoglaló

A 22 mérkőzés óta veretlen belgák kezdőcsapata tíz helyen változott az utolsó, számukra már tét nélküli csoportmeccshez képest: az angol válogatott ellen szerepelt játékosok közül egyedül a kapus Thibaut Courtois kapott megint szerepet. A védelem közepébe immáron kezdőként tért vissza a csapatkapitány Vincent Kompany.

Nisino Akira japán szövetségi kapitány is alaposan felforgatta csapatát: a lengyelek elleni találkozóhoz képest hat helyen változtatott, ráadásul visszatért a 4-2-3-1-es felálláshoz, amelyet az első két csoportmeccsen is alkalmazott.

Bátran kezdett az ázsiai együttes, nem ijedt meg esélyesebb riválisától, s már az ellenfél térfelén letámadott. Az első tíz percet követően visszaállt a japán csapat, de remekül szervezett védelmével szemben nem igazán tudott helyzetet kialakítani az európai válogatott – a vb-n négygólos Romelu Lukaku előtt adódtak kisebb lehetőségek, illetve Eden Hazard-nak volt egy veszélyes távoli lövése.

Az első félórát követően teljesen kiegyenlítődött a mérkőzés, az utolsó percben Courtois nagy hibájából – a labda átcsorgott a kezei között, de a gólvonal előtt éppen sikerült rávetődnie – kis híján megszerezte a vezetést a japán csapat.

A fordulás után három perccel ez meg is történt: a fellazuló belga védelmen Haragucsi Genki rohant át, és Courtois kapujába lőtt. Ez volt a japán válogatott első gólja a világbajnokságok egyenes kieséses szakaszában.

A belgák Hazard révén majdnem azonnal egyenlítettek, ám a Chelsea támadójának lövése a bal kapufán csattant. Az ázsiai gárda azonnal büntetett, Inui Takasi szép találatával kettőre növelte csapata előnyét. Ez volt a japán válogatott hatodik gólja az oroszországi tornán, ennyit korábban egyetlen világbajnokságon sem lőttek.

Fogadj az Unibeten a vb nyolcaddöntőire, mivel minden találkozó után 450.000 forintot nyerhetsz sorsolás által! Fogadj MOST!

Roberto Martínez, az európaiak szövetségi kapitánya cserékkel próbálta frissíteni együttesét, ez pedig bevált: az első gólnál nagyot hibázó Jan Vertonghen előbb szépített, majd a kilenc perce pályán lévő Marouane Fellaini egyenlített. Mindkét gól fejesből született.

Az utolsó negyedórára visszavett Belgium, de a 86. percben így is kétszer is gólt szerezhetett volna: előbb Nacer Chadli, majd Lukaku közeli próbálkozásánál védett hatalmasat Kavasima Eidzsi.

A végén Honda Kejszukénak is volt egy veszélyes szabadrúgása, de a találkozó lefújásakor a belgák örülhettek: egy villámgyors kontrát követően egy másik csereember, Nacer Chadli rúgta be a továbbjutást jelentő gólt. Legutóbb 1970-ben tudott 0-2-es hátrányból fordítani vb egyenes kieséses szakaszában egy válogatott, akkor az NSZK győzte le így Angliát.

A japán válogatott harmadszor jutott a legjobb tizenhat közé, és harmadszor búcsúzott ebben a szakaszban. A belgák mostani három góljukkal négy mérkőzésen 12 találatnál tartanak a vb-n.

Belgium a pénteki negyeddöntőben az ötszörös vb-aranyérmes Brazíliával találkozik Kazanyban.

Hírdetés

Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os Kezdő bónuszát
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

3 HOZZÁSZÓLÁS

Comments are closed.