Kezdőlap Csapatok G csoport Belgium

Belgium

Spanyol szövetségi kapitánnyal és nagyon erős kerettel vágnak neki a világbajnokságnak a belgák. A csoportból való továbbjutást rutinból hozniuk kellene, hiszen Anglia mellett Tunéziával és Panamával sorsolták össze őket. A nyolcaddöntő elérését a fogadóirodák is biztosra veszik, mindössze 1.10-ért kínálják. Ezzel a könnyen induló sorsolással élniük kell a belgáknak, és illene sokáig menetelniük, mert ki tudja mikor lesz legközelebb ilyen jó csapatuk és szerencséjük az ellenfelekkel.

Világbajnoki múlt

Szünetekkel tarkított, 12 vb-részvételt tudhat magáének Belgium, melynek legjobb eredménye az 1986-ban megszerzett negyedik helye volt. Pedig nem indult jól számukra az a torna, hiszen a házigazda Mexikóval tarkított csoportban csak a harmadik pozíciót tudták megszerezni. A lebonyolítás akkoriban más volt, ezért nem estek ki, sőt, legjobb harmadikként bejutottak a nyolcaddöntőbe. Szovjetunióval gólgazdag mérkőzést vívtak, 2:2-es eredmény után, a hosszabbításban 2 gólt is szereztek. A negyeddöntőben újra túlóráztak, és egészen a büntetőkig eljutottak. Egy spanyol hibázott, a belga lábak viszont nem remegtek meg, összejött az elődöntő! A későbbi győztes Argentínával, és annak legnagyobb sztárjával, Maradonával nem bírtak.

Marouane Fellaini. Fotó: Vlad1988 / Shutterstock.com

Oroszországba vezető út

A selejtezők alatt az első hely annyira nem volt veszélyben, hogy közel 10 pontot vertek a második Görögországra. Tíz mérkőzésből kilenc győzelem, és mindemellett még egy demoralizáló 43:6-os gólarányt is összehoztak Eden Hazardék. Legeredményesebb játékosuk Romelu Lukaku volt, aki 10 találatot szerzett, de többen voltak 5, illetve 3 gólosak is. A támadórészleg motorja Lukaku, Hazard, Mertens és De Bruyne négyese, akik mögött a védelem is olyan nevekből áll, mint a Manchester City sorait erősítő Vincent Kompany. Bivalyerős csapatuk van, és mégis elbuktak az előző két világversenyen, ahol a mostanihoz hasonlóan, a végső győzelemre esélyesek között említik őket.

Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os Kezdő bónuszát
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

Belgium világbajnoki kerete

Európa legjobb csapataiban játszanak a belgák legfontosabb játékosai. Thibaut Courtois a Chelsea hálóőre, az előtte álló védelem pedig szintén a Premier League-ben játszik. A 3-4-2-1-es felállásban Toby Alderweireld, Vincent Kompany és Jan Vertonghen alkotja a hátsó alakzatot, előttük pedig olyan tehetségek szövik a támadásokat, mint például Kevin De Bruyne, a Manchester City egyik legjobbja. A támadások befejezéséről a Manchester United csatára, Romelu Lukaku gondoskodik.

  RG AS ON OFF SL PL FC FS KG IDŐ
Kapusok
Koen Casteels 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0'
Simon Mignolet 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0'
Thibaut Courtois 0 0 0 0 0 0 0 0 6 630'
Védők
Dedryck Boyata 0 0 0 1 0 0 4 3 - 270'
Jan Vertonghen 1 0 2 0 2 0 5 3 - 540'
Leander Dendoncker 0 0 0 0 1 0 2 1 - 90'
Thomas Meunier 1 2 3 3 2 0 10 1 - 450'
Thomas Vermaelen 0 0 0 0 0 0 3 1 - 132'
Toby Alderweireld 0 1 1 4 2 0 4 1 - 540'
Vincent Kompany 0 0 1 3 0 0 6 2 - 376'
Középpályások
Axel Witsel 0 0 1 5 1 0 9 9 - 539'
Kevin De Bruyne 1 2 4 9 1 0 5 3 - 540'
Marouane Fellaini 1 0 1 4 0 0 12 6 - 316'
Mousa Dembele 0 0 0 0 0 0 7 1 - 178'
Nacer Chadli 1 1 2 1 0 0 2 1 - 326'
Thorgan Hazard 0 0 0 3 0 0 0 0 - 97'
Yannick Carrasco 0 0 4 2 0 0 5 5 - 239'
Youri Tielemans 0 2 1 2 1 0 4 3 - 175'
Csatárok
Adnan Januzaj 1 0 1 3 0 0 1 1 - 86'
Dries Mertens 1 1 4 3 0 0 3 4 - 298'
Eden Hazard 3 2 6 11 1 0 6 28 - 518'
Michy Batshuayi 1 0 4 4 0 0 0 0 - 113'
Romelu Lukaku 4 1 5 7 0 0 9 3 - 476'

Belgium kulcsjátékosai

A kapuban Thibaut Courtois képes világklasszis teljesítményre, a védelem pedig a kiöregedő, sokat sérült Kompany mellett Vertonghenre és Alderweireldre épül, ami messze nem az a szint, ami a belgák támadógépezetét jellemzi. Dembele személyében van védekező középpályájuk, de a gyenge pontjuk és a kiesésük oka hátul lesz keresendő. De Bruyne nagyjából ugyanazt játszahtja majd, mint a Manchester City-ben, őt jól egészíti ki Hazard és Mertens támadásban. Benteke igazi romboló, és hatékony befejező lábbal és fejjel egyaránt, emellett az ívelt labdák visszafejelésében is fontos szerep jut neki.

Belgium felkészülési programja

Június elején három mérkőzést is játszanak a belgák, akik otthon készülnek fel a világbajnokságra. Brüsszelben fogadják először Portugáliát, aztán Egyiptomot és végül Costa Ricát. A kevesebb mint 10 nap alatt lejátszott három felkészítő meccs után pedig jöhet a vébé, ahol első két ellenfelük Panama és Tunézia lesz.

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég H D V
jún 2. Belgium 0 - 0 Portugália 1.95 3.10 4.33
jún 6. Belgium 3 - 0 Egyiptom 1.28 5.25 13.00
jún 11. Belgium 4 - 1 Costa Rica 1.22 6.00 15.00

Esélyek, tippek

A csoportból továbbjutnak, ehhez nem kell nagy jóstehetségnek lenni. Első két meccsükön begyűjthetnek 6 pontot, amivel már meg is van a nyolcaddöntő. Aztán hogy utána mi vár Belgiumra, azt nehéz megmondani így előre. Nyilván ellenféltől is függ, illetve hogy melyik ágra kerülnek az egyenes kieséses szakaszban, de ez az Aranygeneráció egyelőre adós a nagy eredménnyel. Több lehetőség van bennük, mint amit a legutóbbi világeseményeken mutattak, kérdés hogy Roberto Martinez van-e annyira jó edző, hogy kihozza belőlük.