A hétfői program britekkel zárul, akik Tunézia ellen próbálják megmutatni, hogy fiatal csapatukban van potenciál. Gareth Southgate nem volt balszerencsés a sorsolásnál ezzel a gyengécske G-csoporttal, az angol válogatott gyengeségei legelőször talán a belgák ellen jöhetnek majd ki, hogy aztán a kieséses szakaszban bekövetkezhessen a megszokott pofon.
Nincs stílusa az angol válogatottnak?
Szlovákia, Szlovénia, Skócia, Litvánia és Málta mellett veretlenül futottak be az angolok a selejtezőcsoport első helyére. Gond nélkül oldották meg a feladatot, de hiába jött össze gond nélkül a kijutás, azért voltak negatív hangok Angliában. Igazi vezéregyéniséget, és jól kivehető stílust hiányolnak a kritikusaik, mert támadásban kevés az ötlet és kreatív megoldás. A védelemre viszont senkinek nem lehet egy rossz szava sem, hiszen az utóbbi időben alig kaptak gólt, pedig játszottak Brazíliáva, Németországgal vagy épp Hollandiával is.
Mélyvíz csak a csoport után lesz
Akár jó, akár rossz az angol válogatott, pontos erejüket szerintem csak az utolsó csoportmeccsen, vagy épp az egyenes kieséses szakaszban fogjuk megtudni. “Atletikus, fiatal, gyors válogatottja van Angliának, de a középpályáról hiányzik az a személy, aki szervezné a támadásokat, és nyerő embere tudna lenni ennek a csapatnak” – írtuk a róluk szóló csapatbemutatóban, a teljes vb-mezőnyben például csak Nigéirának van fiatalabb kerete náluk, a játékosok válogatottságának számát figyelembe véve pedig nincs rutintalanabb Angliánál. Mindennek nem szabad kijönnie egy Tunézia ellen, de a későbbi nehéz szituációkban hiányozhat a tapasztalat.
Fogadj az Unibeten erre a mérkőzésre, ahol a találkozó után akár 300.000 forintot is nyerhetsz sorsolás által! További részletek
Gyenge tunéziai keret
Nem túl erős kerettel vág neki a világbajnokságnak Tunézia. Többször is részt vettek már a viadalon, de nagy babér nem termett nekik. Például a nyolcaddöntőig soha nem jutottak, és sajnos Oroszországban sem fognak ezen változtatni. Hiába rutintalan az angol csapat, Tunézia játékereje inkább Panamához van közel. Többségén francia légiósokra, otthon játszókra épül a keretük, néhány Szaúd-Arábiában pallérozódó focistával. Ingatag védelem, lelkes középpálya, igazi tehetség viszont nincs. Youssef Msakni és Taha Yassine Khenissi lesérült a világbajnokság előtt. Előbbi gólok, és előkészítés terén is kulcsszereplő volt a selejtezők alatt, hiányát nehéz lesz megoldani.
Wahbi Khazri és más senki
Európai szinten leghíresebb emberük Khazri, aki a Sunderland játékosa, de a Rennesnél szerepepel kölcsönben. A mögöttünk hagyott szezont 9 góllal zárta 23 mérkőzésen, és még 2 assziszt is fűzödik a nevéhez. Egyedül ő tűnik nyerőembernek ebben a tunéziai válogatottban, ezért nem hinném hogy lesz esélyünk a két nagyobb csoportellenféllel szemben. Anglia győzelme 1.44-ért játszható, ami bejöhet, egy küzdős meccsen, kevés gólos mérkőzésen. Az overek egyébként jól fizetnek, például a 2.5-nél több 2.07-ért szerepel a kínálatban, de erre inkább élőben fogadnék, látva a tunéziai védelem hatékonyságát.
Az oddsok a Bet365 irodától származnak és ebben az időpontban voltak érvényesek: 2018-06-15, 13:30CET!
Fogadnál a foci-vb meccsekre, de nem tudod hogyan? Gyors útmutató
Hivatalos kezdő 11
A mérkőzéstipp játék nyertese KIG
Gratulálunk, KIG!
A nyertes tipp: 2, Jonathan David, 10. perc, beküldve: 2018.06.18 12:46 CEST