Kezdőlap Csapatok G csoport Anglia

Anglia

Szerencsés sorsolás után talán elkerülik a csoportkörös fiaskót az angolok. Belgium kemény ellenfél, viszont Tunéziát és Panamát Fortuna sodorta Gareth Southgate csapat mellé a G-csoportba. Ahogy az lenni szokott a nemzetközi tornák előtt, a Háromoroszlános szurkolók bizakodnak, és vidáman részt vettek például a kerethirdetésben is. A fogadóirodák közel hússzoros pénzért kínálják Anglia végső győzelmét, ami nem túl reális szorzó, sokkal esélytelenebbek ennél.

Világbajnoki múlt

Az angol válogatott szinte minden vébén ott volt, mindössze háromszor buktak csak el a selejtezők során. Hiába a sok részvétel, a hazai rendezésű torna mellett igazán jelentős sikert nem tudtak elérni a Királynő fiai. 1966-ban viszont összejött a nagy álom, és hatalmas érdeklődés mellett világbajnokok lettek. Közel 30 évet kellett várni arra, hogy az Angliában rendezett meccsek nézőszámát utolérjék. Roger Hunt vezetésével már a csoportkörben jelezte a hazai válogatott, hogy számolni kell velük. Nehéz kvartettben, Mexikó, Uruguay és Franciaország ellenében sikerült a továbbjutás, majd jöhetett az egyenes kieséses szakasz. Argentínán és Portugálián keresztül vezetett az út a döntőbe, ahol az NSZK-val mérkőztek meg. Wembley, 98 ezer néző. A rendes játékidő 2:2-es eredménnyel zárult, a hosszabbításban pedig Geoff Hurst két találata döntött, Anglia megnyerte a tornát!

Harry Kane. Fotó: Ververidis Vasilis / Shutterstock.com

Oroszországba vezető út

Nem okozott gondot az angoloknak a selejtezős csoport, Szlovákia, Szlovénia, Skócia, Litvánia és Málta mellett veretlenül szerezték meg az első helyet. Hiába a sima kijutás, azért voltak negatív hangok a csapat kapcsán. A kritikusok szerint nincs igazi vezéregyéniség, támadásban pedig kevés az ötlet és kreatív megoldás. Eredmények alapján nehéz kikezdeni viszont a védelmüket, hiszen az utóbbi időben alig kaptak gólt, pedig játszottak Brazíliáva, Németországgal vagy épp Hollandiával is. Atletikus, fiatal, gyors válogatottja van Angliának, de a középpályáról hiányzik az a személy, aki szervezné a támadásokat, és nyerő embere tudna lenni ennek a csapatnak. Tunézia, vagy épp Panama ellen ennek még nem lesz nagy jelentősége, mert egyéni kvalitásban előnyük lesz, de a nyolcaddöntőben ha épp Kolumbiát kapják, szembetűnő problémává válhat.

Fogadj az Unibeten a foci vb mérkőzéseire. Minden találkozó után 300.000 forintot nyerhetsz sorsolás által.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. BeGambleAware.org

Anglia világbajnoki kerete

Nem sok vb-résztvevő mondhatja el magáról, hogy csak és kizárólag otthon játszó játékosokra épül a világbajnoki kerete. Manchester United, Manchester City, Liverpool és Tottenham, impozáns névsor. Ezekből a klubokból válogatotta a legtöbb játékost Gareth Southgate. Kapus fronton volt a legnehezebb dolga a kapitánynak, válogatott szinten lényegében rutintalan hálóőrökkel vágnak neki a viadalnak. Butland, Pickford és Pope neve egy átlag fociszeretőnek nem sokat mond, és nem véletlenül. A három hálóőr együttvéve kevesebb mint tíz alkalommal szerepelt nemzeti színekben.

  RG AS ON OFF SL PL FC FS KG IDŐ
Kapusok
Alireza Beiranvand - - - - - -'
Amir Abedzadeh - - - - - -'
Hossein Hosseini - - - - - -'
Payam Niazmand - - - - - -'
Védők
Abolfazl Jalali - - - - - -'
Ehsan Hajsafi - - - - - -'
Hossein Kanaanizadegan - - - - - -'
Majid Hosseini - - - - - -'
Milad Mohammadi - - - - - -'
Morteza Pouraliganji - - - - - -'
Ramin Rezaeian - - - - - -'
Rouzbeh Cheshmi - - - - - -'
Sadegh Moharrami - - - - - -'
Shojae Khalilzadeh - - - - - -'
Középpályások
Ahmad Nourollahi - - - - - -'
Ali Gholizadeh - - - - - -'
Ali Karimi - - - - - -'
Alireza Jahanbakhsh - - - - - -'
Mehdi Torabi - - - - - -'
Saeid Ezatolahi - - - - - -'
Saman Ghoddos - - - - - -'
Vahid Amiri - - - - - -'
Csatárok
Karim Ansarifard - - - - - -'
Mehdi Taremi - - - - - -'
Sardar Azmoun - - - - - -'

Anglia kulcsjátékosai

Dele Alli és Eric Dier a Tottenhamben meghatározó szereplők a középpályán, és ez a válogatottban sincs másként. Dier a védekezésből is kiveszi szerepét, Alli pedig inkább majd az előkészítésben lehet fontos láncszem. Klubtársuk, Harry Kane viseli a kapitányi karszalagot, és az angol szurkolók reménykednek benne, hogy a klubjában mutatott gólérzékenységét át tudja menteni a nemzeti csapatba is. Csatár fronton nincs hiány, Marcus Rashford, Raheem Sterling, és Jamie Vardy is jó választás lehet, bár a többi kulcsjátékoshoz hasonlóan ők sem képesek konzisztensen teljesíteni. Nincs igazi vezérük, aki döntő szituációban magabiztosságával nyerőemberré tudna válni.

Anglia felkészülési programja

Két hazai mérkőzésen láthatják még a brit szurkolók a válogatottat a világbajnokság előtt. Először a Wembley-ben találkoznak Nigériával, aztán Leeds városában Costa Ricával csapnak össze. Nem csak ellenfelek terén, sorsolásban is szerencséjük volt, Tunézia és Panama ellen kezdenek a vébén, amiken ha hozzák a kötelezőt, lényegében ellenfél választósat játszhatnak a harmadik körös, Belgium elleni meccsen.

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég H D V
jún 8. Irán 1 - 0 Litvánia 1.60 3.50 6.50

Esélyek, tippek

Hatalmas blama lenne, ha ilyen csoportból nem tudnának továbbmenni. A fogadóirodák is így gondolják, a nyolcaddöntő elérését 1.10 körül kínálják. Az igazi mélyvíz az egyenes kieséses szakaszban következik, ahol már hiányozni fognak a nyerőemberek, azok a világklasszisok, akikkel jelenleg Anglia nem rendelkezik. Harry Kane nagy ígéret, de ha nem jut el hozzá a labda, tehát nem teremtenek neki helyzetet, akkor ő sem tud csodát tenni.