Kezdőlap Csapatok G csoport Tunézia

Tunézia

Nem túl erős kerettel vág neki a világbajnokság Tunézia. Többször is kijutottak már a múltban, de maradandót még nem tudtak alkotni. A nyolcaddöntő még soha nem érték el, és előzetesen úgy néz ki, hogy ez Oroszországban sem fog változni. Belgium és Anglia uralja a csoportjukat, Panama ellen viszont szerezhetnek pontot, esetleg pontokat.

Világbajnoki múlt

Négyszer szerepeltek már világbajnokságon (1978, 1998, 2002 és 2006), de csak egyszer tudtak mérkőzést nyerni. Sikeresebbek voltak az Afrikai nemzetek kupáján, 2004-ben náluk rendezték, és saját közönségük előtt meg is tudták nyerni a tornát. Az elődöntőben a viadal legjobb játékosával, Jay-Jay Okochával felálló Nigériát legyőzték, a döntőben már nem volt kérdés, ki örülhet az ANK-trófeának.

Youssef Msakni. Fotó: Maxisport / Shutterstock.com

Oroszországba vezető út

A második selejtezős körben csatlakoztak be, és könnyedén jutottak tovább Mauritánia ellen. Ezt követően egy négyes csoport következett, Kongó, Líbia és Guinea társaságában. Veretlenül oldották meg a feladatot, és megszerezték az első helyet, ami automatikus kijutást ért. Nabil Maaloul irányítja a válogatottat 2017 óta. A selejtezők alatt támadólag, labdabirtoklással tarkítva, többször is 4-3-3-as és felállást alkalmazott. Ha belegondolunk, ez kettősséget teremt. A kvalifikáció alatt uralták a pályát, támadtak, a vébén viszont Anglia és Belgium ellen védekezésre kényszerülhetnek.

Fogadj az Unibeten a foci vb mérkőzéseire. Minden találkozó után 300.000 forintot nyerhetsz sorsolás által.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. BeGambleAware.org

Tunézia világbajnoki kerete

Európai légiósok és Afrikában játszók vegyes névsorából válogathat Nabil Maaloul. A csapatkapitányi karszalagot kapusuk, Aymen Mathlouthi viseli. Az Al-Batin játékosa előtt világszinten kevésbé ismert csapatokban játszókból áll össze a védelem. Ugyanez elmondható a középpályáról, a csatárok között viszont már találunk híresebb focistát. Wahbi Khazri a Sunderlandtől került kölcsönbe a Rennesbe, ahol 23 meccsen 9 gólt szerzett. Univerzális játékos, a középpályán is bevethető.

  RG AS ON OFF SL PL FC FS KG IDŐ
Kapusok
Aymen Mathlouthi 0 0 0 0 0 0 0 0 1 90'
Farouk Ben Mustapha 0 0 0 0 0 0 0 1 6 165'
Mouez Hassen 0 0 0 0 0 0 0 0 1 15'
Védők
Ali Maaloul 0 0 0 0 0 0 1 1 - 180'
Dylan Bronn 1 0 1 0 0 0 1 1 - 114'
Hamdi Nagguez 0 1 0 0 0 0 3 2 - 157'
Oussama Haddadi 0 1 0 0 0 0 1 1 - 90'
Rami Bedoui 0 0 1 0 0 0 0 1 - 90'
Syam Ben Youssef 0 0 0 0 0 0 5 1 - 131'
Yassine Meriah 0 0 0 0 0 0 4 4 - 270'
Yohan Ben Alouane 0 0 0 0 0 0 1 1 - 49'
Középpályások
Anice Badri 0 0 2 1 1 0 4 2 - 225'
Ellyes Skhiri 0 0 0 0 0 0 5 0 - 270'
Ferjani Sassi 1 0 1 4 2 0 7 1 - 194'
Mohamed Amine Ben Amor 0 0 0 0 0 0 0 0 - 16'
Csatárok
Ahmed Khalil 0 0 0 0 0 0 2 0 - 13'
Bassem Srarfi 0 0 0 0 0 0 0 1 - 1'
Chaaleli Ghaylen 0 0 0 1 1 0 4 3 - 90'
Fakhreddine Ben-Youssef 1 0 2 5 0 0 3 6 - 270'
Naim Sliti 0 0 1 5 0 0 1 3 - 182'
Saber Khalifa 0 0 0 0 0 0 0 0 - 5'
Saif-Eddine Khaoui 0 0 0 2 0 0 2 2 - 90'
Wahbi Khazri 2 1 5 5 0 0 2 4 - 264'

Tunézia kulcsjátékosai

Ingatag védelem, lelkes középpálya, igazi tehetség viszont nincs. Nem szeretnénk lebecsülni Tunéziát, de Khazri önmagában kevés lesz. Nagyon nem jött jól, hogy Youssef Msakni és Taha Yassine Khenissi lesérült a világbajnokság előtt. Előbbi gólok, és előkészítés terén is kulcsszereplő volt a selejtezők alatt, hiányát nehéz lesz megoldani.

Tunézia felkészülési programja

Portugálival kezdték a felkészülést, egy gólgazdag 2:2-es mérkőzésen. Ezt követően Törökországgal és Spanyolországgal is összecsapnak, tehát nem aprózták el az ellenfelek kiválasztását a tunéziai szövetségnél. Érthető is, hiszen Belgium és Anglia révén két nagyágyúval kell majd megküzdeniük a világbajnokságon.

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég H D V
jún 1. Tunézia 2 - 2 Törökország 3.25 2.90 2.40
jún 9. Spanyolország 1 - 0 Tunézia 1.30 5.00 13.00

Esélyek, tippek

Nem látok esélyt a továbbjutásukra, mert bár Anglia képes rosszul teljesíteni a világeseményeken, de akkora a különbség a két keret között kvalitásban, hogy nehezen elképzelhető a tunéziai csoda. Belgium támadásban az angoloknál is erősebb, ez így pedig már két vereség. Játékerőben inkább Panamához vannak közel, akik ellen egy győzelem azért benne lehet a pakliban.