Kezdőlap Foci VB Hírek Németország: 27 fős keretet hirdettek

Németország: 27 fős keretet hirdettek

84
1

Joachim Löw kijelölte a bővebb névsort, akik közül június 4-ig kell kiválasztania a ténylegesen utazókat. Az már most látszik, hogy Mario Götze biztosan nem lesz ott a vébén, a korábbi nagytornákat kihagyó Marco Reus viszont ezúttal talán szerencsés lesz!

Kilenc világbajnok a keretben

A németek edzőtáborozással kezdik meg a felkészülést, május 23-án utaznak Tirolba. Ezt követően Ausztriával és Szaud-Arábiával is játszanak majd barátságos mérkőzést. A kihirdetett névsorban szereplő játékosoknak tehát lesz lehetősége bizonyítani. Egyelőre még a keret tagja a lábadozó Manuel Neuer, aki esetében próbálkoznak a terhelés növelésével. “Idővel meglátjuk mennyire lesz bevethető, reméljük a legjobbakat” – nyilatkozta Joachim Löw.

Vannak bőven otthon játszók is, például a sérüléssel bajlódó Jerome Boateng, de a Bundesligából jövők mellett feltűnnek sztárok a Premier League-ből, vagy épp a LaLigából is. Dárdai Pál egy játékost delegál a Herthából, Marvin Plattenhardtot a középpályán. A bő keret alapján egyelőre úgy néz ki, hogy kilenc játékosnak lesz lehetősége világbajnoki címvédésre.

🇩🇪🏆 #ZSMMN #WM2018 #DieMannschaft pic.twitter.com/cTPkH2PWRA

Hírdetés

Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os Kezdő bónuszát
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

1 hozzászólás

Comments are closed.