A Kolumbia elleni nyolcaddöntőből tizenegyespárbajban továbbjutott angol válogatott tagjai nem becsülik le szombati riválisukat, és szoros meccsre készülnek Svédország ellen az oroszországi labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében.

Gareth Southgate együttese történelmi sikert aratott kedden, ugyanis Anglia világbajnokságokon addig valamennyi tizenegyespárbaját elveszítette, Kolumbia ellen viszont megszakította rossz sorozatát. Az esélyek alapján Svédország ellen valamivel könnyebb dolga lehet a szigetországi csapatnak, ugyanakkor John Stones, az együttes védője azt hangsúlyozta, hogy egyáltalán nem számítanak könnyű találkozóra.

“Itt már nincsenek sima mérkőzések. Aki ilyet állít, az butaságokat beszél. A svédek minőségi csapat, nagyon szervezetten játszanak. Tisztában vagyunk azzal, hogy mire számíthatunk.” – nyilatkozta Stones.

Az angolok számára már csak azért sem lehet titok, mit fog játszani a svéd együttes, mert maguk a skandinávok sem titkolják, hogy a tőlük megszokott stabil védekezésre és abból indított ellentámadásokra építenek majd. “Ha bárki megnézte a meccseinket, láthatta, hogy riválisaink birtokolták többet a labdát, mégis mi alakítottunk ki több veszélyes helyzetet. Ez a mi játékunk, ez az erősségünk, ezért így kell futballoznunk szombaton is” – mondta Andreas Granqvist, a svédek csapatkapitánya.

Andreas Granqvist (Fotó: katatonia82 / Shutterstock.com)

Az angoloknál eltiltás miatt senki sem hiányzik majd a meccsről, az eddig csereként többször bevetett csatár, Jamie Vardy játéka ugyanakkor kérdéses, mert ágyéksérüléssel bajlódik. A Kolumbia elleni meccsen kisebb bokasérülést szenvedett Ashley Young viszont minden bizonnyal tudja majd vállalni a játékot.

A svéd csapatot komoly sérülés nem sújtja, ám a jobb hátvéd Mikael Lustig a Svájc elleni nyolcaddöntőben kapott sárga lapjával kizárta magát a szombati meccsről, viszont az arról eltiltott Sebastian Larsson Anglia ellen már ismét játszhat.

A két együttes 24-szer mérkőzött meg eddig egymással. Ezeken kilenc döntetlen mellett nyolc angol és hét svéd győzelem született. Legutóbb, 2012-ben egy barátságos találkozón Svédország Zlatan Ibrahimovic négy góljával 4-2-re nyert, ugyanakkor azt megelőzően néhány hónappal az angolok győztek 3-2-re az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokságon.

Anglia vb-meccsei

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég Helyszín TV
jún 18.
tun
1 - 2
(1 - 1)
eng
Volgográd M4 Sport
jún 24.
eng
6 - 1
(5 - 0)
pan
Nyizsnyij Novgorod M4 Sport
jún 28.
eng
0 - 1
(0 - 0)
bel
Kalinyingrád M4 Sport
júl 3.
col
1 - 2 PEN
(1 - 1)
eng
Moszkva - Szpartak Stadion M4 Sport
júl 7.
swe
0 - 2
(0 - 1)
eng
Szamara M4 Sport
júl 11.
cro
2 - 1 AET
(1 - 0)
eng
Moszkva - Luzsnyiki Stadion M4 Sport
júl 14.
bel
2 - 0
(1 - 0)
eng
Szentpétervár M4 Sport

Svédország eredményei

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég Helyszín TV
jún 18.
swe
1 - 0
(0 - 0)
kor
Nyizsnyij Novgorod M4 Sport
jún 23.
ger
2 - 1
(0 - 1)
swe
Szocsi M4 Sport
jún 27.
mex
0 - 3
(0 - 0)
swe
Jekatyerinburg Duna TV
júl 3.
swe
1 - 0
(0 - 0)
sui
Szentpétervár M4 Sport
júl 7.
swe
0 - 2
(0 - 1)
eng
Szamara M4 Sport
Hírdetés

Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os Kezdő bónuszát
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org