Gustav Svensson, a svéd válogatott labdarúgója szerint következő ellenfelüknél, az angoloknál nincs olyan, aki szívesen mérkőzik meg velük a világbajnokság szombati negyeddöntőjében Szamarában.

Svensson újságírói kérdésre válaszolva elmondta: újra és újra azt látják az ellenfeleiken, hogy a svéd egy olyan csapat, amellyel senki sem játszik szívesen, mert nagyon kevés gólszerzési lehetőséget lehet kidolgozni ellene.

A svédek a négy mérkőzésük közül három alkalommal nem kaptak gólt az oroszországi vb-n, a csoportkörben a dél-koreaiak (1-0), a mexikóiak (3-0), majd a nyolcaddöntőben a svájciak (1-0) ellen maradt hibátlan a védelem, amelyet csak a csoportkör után búcsúzó németek (1-2) tudtak feltörni. A nyolcaddöntőben a továbbjutást érő találat szerzője, Emil Forsberg szerint “bárhová mentek és bármelyik riválissal” találkoztak, annak “rémálommal” ért fel a svédek elleni összecsapás.

Nem számít, hogy kivel játszunk, nagyon keményen meg kell dolgoznia ellenünk a győzelemért – mondta Forsberg. Hozzátette: hisznek abban, hogy nagy tettekre hivatott a csapat.

A vb-ken egyszeres ezüst- (1958) és kétszeres bronzérmes (1950, 1994) svédek legutóbb 24 évvel ezelőtt jutottak a négy közé, azóta két vb-n vettek részt (2002, 2006), de egyszer sem “élték túl” a nyolcaddöntőt.

Gareth Southgate, a negyeddöntős ellenfél szövetségi kapitánya a svédekről elmondta, hogy a múltban sokszor lebecsülték őket. Ez már csak azért is hiba volt, mert az angolok 1968 és 2011 között 43 évig nyeretlenek maradtak a svédekkel szemben. Ebben az időszakban a skandinávok négyszer nyertek, míg hét találkozó döntetlennel végződött. Az angolok a 2002-es és a 2006-os vb csoportkörében sem bírtak a svédekkel, előbbi találkozó 1-1-es, utóbbi 2-2-es döntetlennel ért véget. Az angoloknak a 2012-es Európa-bajnokságon sikerült megtörni a nyeretlenségi sorozatukat, akkor a csoportkörben 3-2-re győztek.

Svédország 4.80   Döntetlen 3.55   Anglia 1.93

Hírdetés

Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os Kezdő bónuszát
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org