Az angol szövetségi kapitány szerint csapata kedden bebizonyította, hogy valóban a saját történetét írja, mivel a világbajnokságon először kerekedett felül riválisán 11-esekkel.

“Ez egy különleges és nagyszerű pillanat mindazok számára, akik részesei ennek a sikernek” – jelentette ki a 47 éves szakvezető, aki a Kolumbia ellen 1-1-es döntetlennel zárult nyolcaddöntőt követő sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy együttese ezúttal miért tudott messzebb jutni és olyan tettet végrehajtani, amelyet a korábbi, sok esetben többre tartott elődök nem, úgy válaszolt, hogy a jelenlegi gárda talán okosabban futballozik.

Pickford kivédi Bacca büntetőjét.

A szakember azt is kiemelte, hogy Anglia kilencven percen át irányította az összecsapást, s bár a rendes játékidő hosszabbításában kapott egyenlítő találat tíz percre megzavarta tanítványait, akik ezt követően ismét kontrollálták a mérkőzést, így megérdemelten jutottak a legjobb nyolc közé.

Southgate azt is fontosnak tartotta megemlíteni, csapata mindezt úgy érte el, hogy a moszkvai Szpartak Stadionban nagyjából ötször annyi kolumbiai drukker volt, játékosai pedig ilyen környezetben, ekkora nyomás alatt is elbírták a rájuk nehezedő terhet. Azt viszont hangsúlyozta, rendkívül hálás a szigetországi drukkereknek, hogy a csalódások több mint egy évtizede tartó sorozata után is kitartanak a válogatott mellett.

Nyugodt voltam és a játékosaimon is ezt láttam. Nem foglalkoztunk a múlttal, korábban még viccelődtünk is rajta – árulta el a 11-es párbaj előtti érzéseit Southgate.

Anglia, amely 2006 óta először győzött nagy torna kieséses szakaszában, mostanáig mindhárom 11-es párbaját elvesztette a vb-ken: 1990-ben a németektől az elődöntőben, 1998-ban az argentinoktól a nyolcaddöntőben, míg 2006-ban a portugáloktól a negyeddöntőben kapott ki ilyen módon. A háromoroszlános együttes a kontinensviadalokon is 1-3-as mérleget tudhat magáénak a 11-eseket illetően. Southgate a folytatásról csak annyit jegyzett meg, nagyon tiszteli a svéd válogatottat, amellyel szombaton Szamarában találkoznak.

Anglia végső győzelme 5.00-ös odds
¯\_(ツ)_/¯

Hírdetés

Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os Kezdő bónuszát
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org