A horvát válogatott 2-0-ra legyőzte Nigériát szombaton a D csoport első fordulójának kalinyingrádi mérkőzésén az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.

Mérkőzés összefoglaló

A horvátok kezdték lendületesebben a mérkőzést, elsősorban távoli lövésekkel veszélyeztettek, de Perisic és Kramaric bombája is centikkel elkerülte a kaput. Húsz perc után kiegyenlítettebbé vált a játék, már az afrikai csapat is eljutott a rivális kapujához, mégis éppen ebben a periódusban került előnybe az esélyesebb horvát gárda. Igaz, igencsak szerencsés találattal, mert Mandzukic fejese Etebóról pattant a kapuba. A gól alaposan visszavetette a nigériai együttest, amely a középpályán teljesen alulmaradt a rivális világsztárjaival szemben, így a félpályát is alig tudta átlépni a szünetig hátralévő időben.

Nigéria sokkal elszántabban kezdte a második játékrészt az egyenlítés érdekében, de a horvát védelem szervezettnek bizonyult és biztosan hatástalanította az ellenfél akcióit. Az afrikaiak lendülete hamar alábbhagyott, a kiegyenlített mezőnyjáték pedig a horvátoknak kedvezett, mert kedvükre járatták a labdát hátul vagy a középpályán, s ritkán egy-két gyors passzal próbáltak csak zavart okozni. Ráadásul még az utolsó negyedóra kezdete előtt különösebb megerőltetés nélkül sikerült megduplázniuk az előnyüket is 11-esből, ezzel eldőlt a három pont sorsa.

Hírdetés

Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os Kezdő bónuszát
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

3 HOZZÁSZÓLÁS

Comments are closed.