Elérkeztünk a világbajnokság utolsó és egyben legjobban várt mérkőzéséhez, a döntőhöz. Horvátország először vagy Franciaország másodszor? Küzdeni akarás és rutin vagy fiatalos erő? A hazai pályán elveszített Európa-bajnokság után egy világbajnoki címmel kozmetikázná eddigi teljesítményét Didier Deschamps, míg a horvát aranygeneráció túllépne Sukerék árnyékán. 

Felnő a feladathoz?

Talán nem is gondolnánk, de 17 éve edző már Didier Deschamps, az egykori világ- és Európa-bajnok labdarúgó. Ami még ennél is érdekesebb lehet, hogy mindössze egy első osztályú bajnoki címet tudhat maga mögött, plusz egy elbukott Bajnokok Ligája és Európa-bajnoki döntőt edzőként. Ilyen minőségében tehát még nem sikerült felérnie a csúcsra egy tornán, de most megtörheti az eddigi rossz szériát. A vb legerősebb és legtehetségesebb keretével dolgozhat. Az elődöntő a minimális elvárás volt, akadtak nehezebb mérkőzések, de a játékosok és olykor Deschamps változtatásai is meghozták a hőn áhított döntőt. Fejlődött két év alatt a kapitány vagy csak szerencséje volt?

Kazany, 2018. június 15.
Didier Deschamps francia szövetségi kapitány (k) a Kazany Arénában tartott edzésen 2018. június 15-én. A franciák elsõ világbajnoki mérkõzése június 16-án lesz Ausztrália ellen. (MTI/AP/David Vincent)

A cserék sem piskóták

A fejlődés számlájára lehet írni, hogy Pavard és Lucas ugyan kényszerűségből került a kezdőbe az első mérkőzésen, de utána már bátran alkalmazta őket a szövetségi kapitány, így a két hátvéd hamar a válogatott fontos játékosaivá avanzsáltak. Az Umtiti – Varane páros jól összeszokott, stabilitást adnak a hátsó alakzatnak és pontrúgásoknál képesek komoly veszélyt teremteni az ellenfél kapuja előtt is. Középpályán Kanté és Pogba kiválóan kiegészítik egymást, míg elől Giroud ugyan nem szerzett gólt, de a mezőnymunkája nagyon hasznos. Griezmanntól, három gólja ellenére, még várnak egy jó meccset, de a sikerek eddigi fő letéteményese a fiatal Kylian Mbappé. Akkor sincsen gond viszont, ha a támadósor csődöt mondana a döntőben, ugyanis a padról Dembélé, Fekír vagy Thauvin is képes sokat lendíteni a franciák játékán. Lemar is szerepet kaphat a döntőben, ugyanis átlövéseivel könnyebben feltörhetővé válhat a fegyelmezett horvát védelem.

Mi kutyánk kölyke

Nem egészen a magyar hatásra gondolunk, hiszen nekünk semmi közünk a horvátok sikereihez, hanem az edző, Zlatko Dalicéra, aki megújulást hozott a válogatott számára. A Boszniában született tréner nehéz szituációban lett szövetségi kapitány. Nem egy taktikai zseni, ahogyan komoly tapasztalata sem volt (válogatottat még nem irányított a horvátok előtt, ahogyan szupersztárokkal sem dolgozott együtt), de kiválóan motivál, ami már a selejtezőkben is érződött. Kinevezése után Ukrajnában nyertek fontos mérkőzést, majd meg sem álltak a világbajnoki döntőig. Ha megfigyeljük, komolyabb taktikai húzást nem láthattunk Dalictól, ugyanabban a felállásban és játékstílusban meneteltek előre. Annak ellenére, hogy egy mérkőzéssel többet játszottak mindenkinél (háromszor 30 perc hosszabbítás), olyan mentális erőről tettek tanúbizonyságot a kerettagok, amire rajtuk kívül csak kevesen lettek volna képesek. Ez legyőzte a fáradtságot is, ami óva intheti a franciákat. Dalic ahogyan írtuk, nem egy stratéga, de egy hónapig tartó torna végén már nem is a nagy taktikai húzások dönthetnek, hanem egy jó mentális felkészítés, amiben eddig Zlatko élen járt.

Fogadnál a döntőre, de nem tudod hogyan? Gyors útmutató ITT!

Világklasszisok

Ha már a galloknál szó esett arról, hogy mennyi klasszisuk van, akkor a horvátok kapcsán pláne nem mehetünk el emellett. Luka Modric és Ivan Rakitic személyében két olyan középpályás a motorja a válogatottnak, akik fáradhatatlanok és jól megértik egymást. Rakitic 71 tétmérkőzésen lépett pályára ebben a szezonban, az egyenes kieséses szakaszban pedig végigjátszotta a három hosszabbításos találkozót. Rájuk épül a csapat, Dalic mikor összerakta a kezdőt meg is kérdezte tőlük, hogy egymáshoz képest hol szeretnének elhelyezkedni a pályán. Ennek fényében lett felépítve a játékrendszer, de a többiekről is érdemes szót ejteni. Elől egy olyan komplett támadó játszik Mario Mandzukic személyében, aki mind a védekező, mind az egy szem támadó (célember) feladatait maximálisan ellátja. Igazi erőcsatár, bátran fel lehet rá ívelni a labdákat, ugyanakkor olyan technikai képzettséggel és állóképességgel rendelkezik, amivel a legjobb csatárok közé sorolható. A védelemben Lovren bármikor képes egy hibára, de a kapuban Subasic vagy jobb oldalon Vrsaljko eddig extrát hoz, ahogyan Domagoj Vida is. Ők adhatják a stabilitást a hátsó alakzat számára, viszont lehet egy nagy hiányzója a csapatnak: Ivan Perisic. Az Inter szélsőjének combja sérült meg az elődöntőben, egyelőre kérdéses a pályára lépése. Gyorsasága és kiváló helyzetfelismerései hiányoznának a déli szomszédjainknak a döntőben.

Nyizsnij Novgorod, 2018. július 1.
A horvát Luka Modric az oroszországi labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntõjének Horvátország – Dánia mérkõzésén Nyizsnij Novgorodban 2018. július 1-jén. (MTI/EPA/Tolga Bozoglu)

Taktikázzunk

A döntő két résztvevőjének hadrendje nagyon hasonlít egymáshoz. Első opcióból sokszor játszanak 4-2-3-1-es rendszerben, védekezésnél pedig többször is alkalmazták már a 4-3-3-at. Mindkét esetben egy erőcsatárral dolgoznak, aki az egyik oldalon Giroud, míg a másikon Mandzukic. Mindkettőjük feladata a felívelt labdák megtartása, de míg előbbi nem jeleskedik a góllövés terén, addig utóbbi már kétszer is beköszönt a kieséses szakaszban. A mélységből felívelt labdákért a franciáknál Paul Pogba a felelős, aki sok esetben játszik mélységi irányítóként, ahogyan a másik oldalon Luka Modric. Utóbbiról a terhet a Rakitic – Brozovic páros veszi le, akik felelősek a középpályás labdaszerzésekért. Amiben viszont mindenképpen előrébb járnak a franciák, azok a szélsők. Mbappé tarthatatlan, Cavaniéknak például Laxalt kellett beáldozni, hogy limitálják. A horvát védők nem éppen mozgékonyságukról híresek, ezért is kérdéses, hogyan oldják meg az egyik oldalon Mbappé, másikon Griezmann őrzését. Deschamps csapatának viszont van egy hátránya: nem megy nekik a lassú támadásépítés. Ez látszott a selejtezőkben, illetve a világbajnokságon is. Szenvedtek a dánok és az ausztrálok ellen, és valami hasonló várható a horvátokkal szemben is. Franciák erőssége a gyors támadások és a pontrúgások utáni szituációk. Kontrában a legjobbak, de kétséges, hogy egy jól szervezett csapattal mire mennek. Mondhatni, hogy hiába a papíron minőségibb ellenfelek, szerencséjük volt a döntőig vezető úton.

Fogadj az Unibeten a foci-vb döntőjére, mivel a találkozó után 4.500.000 forintot nyerhetsz sorsolás által! Fogadj MOST!

Rutin

A franciák ugyan két évvel ezelőtt az Európa-bajnokság döntőjébe kerültek, de hazai pályán favoritként elbuktak. A 2013-ban világbajnok u20-as csapatból négy ember is itt van, de hiába a sok tehetség és sztár, elmaradtak eddig az igazán nagy sikerek számukra. Meglepőnek tűnhet, de a 23 fős keretből mindössze Umtiti nyert Bajnokok Ligáját, és Európa Ligát is csak négyen közülük. A keret kétharmada 26 éven aluli, ellenben a horvátokkal, akik a rutint képviselik. Meghatározó játékosaik 30 év felett járnak, négyen is nyertek Bajnokok Ligáját – mindezt úgy, hogy a döntőben is aktív résztvevők voltak, Mandzukic és Rakitic gólt is szerzett, Modric pedig négy finálét is végigjátszott -, de a fiatalabbak is letették névjegyüket Európában.

Mindent elsöprő küzdeni tudás?

A franciáknak nagyobb a merítési lehetőségük, kevesebb időt töltöttek a pályán, ez által fittebbek és olyan klasszisaik vannak, mint Mbappé vagy Griezmann. Villámgyorsan fociznak, könnyen az ellenfél védelme mögé kerülnek. Ezek alapján őket mondanánk világbajnoknak (1.45), de ott van egy másik faktor, ami miatt a horvátokat nem szabad leírni, ez pedig a már említett küzdeni tudás. Háromszor álltak fel hátrányból, ez megmutatja, hogy mennyire erősek és higgadtak mentálisan. Nem kapkodnak, tisztában vannak a képességeikkel. Perisic esetleges hiányzása azonban keresztülhúzhatja a számításaikat. Modric passzsávjai leszűkülnének az Inter szélsőjének távolmaradásával, kevésbé lenne veszélyes szélről a horvát gárda. Azt is érdemes kiemelni, hogy leszámítva az Argentína elleni találkozót, kiválóan működött a francia hátsó alakzat. Abból a mérkőzésből viszont tanulhatnak az amúgy rendkívül sokat elemző Dalicék. Átlövések és mélységi beívelés után tudott gólt szerezni Sampaoli csapata. Ebben a két szegmensben éppenséggel eléggé jók a déli szomszédaink. Ezért is lesz döntő faktor, hogy ki szerzi az első gólt. Horvát találat esetén erősen kérdéses, hogy talpra tudnak-e állni a franciák, fordított esetben még van rá ráció, de nem sok. Emiatt a kevés gólos mérkőzés (2,5 gól alatt) jó tipp lehetne, de nem 1.46-ért. Gyakorlatilag mindenki unalmas, kevés gólos finálét vár, és kiindulva az elmúlt három vb-döntőből ez meg is valósulhat, sajnos.

A mérkőzéstipp játék nyertese todika

Gratulálunk, todika!

A nyertes tipp: 1, Éder Militão, 17. perc, beküldve: 2018.07.15 14:50 CEST

 
 

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Megint egy botrányosan szar pre elemzés. Nem tudom, hogy ki írja ezeket, de ilyet, hogy lehet leírni: “Mondhatni, hogy hiába a papíron minőségibb ellenfelek, szerencséjük volt a döntőig vezető úton. ” A franciáknak szerencséjük? Kivertek egy Argentínát, kivertek egy Uruguayt, kivertek egy Belgiumot rendes játékidőben és szerencséjük volt? S szerencséjük volt? Te melyik meccseket nézted??? Miért viszed be a fogadókat a sötétbe az ilyen mérhetetlenül buta és komoly érveket nem tartalmazó elemzéssel? Már most sokadjára a VB-n. Ha valakinek szerencséje volt, az a horvátok…az egyenesági harmatgyenge sorsolással, és a harmatgyenge Argentínával. Nem is véletlenül mentek tovább kétszer is tizenegyesekkel…magam előtt látom már most, hogy a horvát védők mennyit fognak szenvedni a meglóduló Mbappéval meg Griezmannal. De te írjad csak itt a marhaságokat és vidd be az embereket a sötétbe az oltári gagyi elemzéseddel.

  2. Kedves Péter,

    Amit a fentiekben olvastál, az a szerkesztőnk véleménye a vb-döntőjéről, jobban mondva a Franciaország – Horvátország mérkőzésről. Egyet lehet érteni, meg nem is. Tudod van vélemény, meg ellenvélemény. Ez így helyes. Nem kell feltétlenül egyet érteni. A civilizált hangnemet azért meg lehet tartani, még akkor is ha nem értünk egyet valamivel. Köszönjük.

Comments are closed.