Eddig csak erőlködött mindkét válogatott, de a neheze csak most jön. Kiderül, hogy melyikükben van még tartalék és tudnak-e fejlődni, mert a mutatott teljesítményük édeskevés a világbajnoki címhez. Messi vagy Griezmann? Deschamps vagy Messi?
Kiszenvedték
Nehéz szülés volt ez a csoportkör Messiéknek. Nem hiába volt a továbbjutás után akkora öröm a játékosoknál. A Barcelona klasszisa haza akart utazni a második mérkőzés után, belső viszályok voltak és szenvedés a köbön. Három mérkőzésen, három különböző felállást próbált ki Sampaoli, amiből egyik sem vált be maradéktalanul. Ritka, hogy egy továbbjutásért küzdő csapat kapust cserél, mint ahogyan az is, hogy folyamatosan változzon a kezdő összetétele. Nem játszottak jól, ez tény és való, megkockáztatom azt is, hogy nem érdemeltek továbbjutást, de az is biztos, hogy megküzdöttek érte.
Ki a kapitány?
Sampaoli nem csak az öltözőt veszítette el, de jó eséllyel az állását is, hiába jutottak tovább. Jól mutatja inkompetensségét, hogy a nigériaiak elleni mérkőzés félidejében Messi magyarázott a többieknek a játékoslejáróban, míg Sampaoli már rég kint volt a pálya mellett. A szövetségi kapitány Messitől kérdezte a meccs végén, hogy becserélje-e Agüerót? Jó eséllyel a csapatkapitány dönti el, hogy ki lépjen pályára és ki nem. Nem biztos, hogy ez bölcs döntés, de jelen helyzetben talán kifizetődő lehet.
Fogadnál, de nem tudod hogyan? Gyors útmutató ITT!
Legerősebbek
Egyértelmű, hogy a legerősebb keret a franciáké, de szándékosan írtunk keretet, mert csapat szempontjából már közel sincsen így. Valami hiányzik ebből a francia gárdából, de az is lehet, hogy ők csak a nagyobb meccsekre (és ellenfelekre) készültek. Ez kiderül szombaton, az viszont biztos, hogy úgy lettek csoportelsők, hogy a 270 percből jóformán 20-30-at fociztak csak. Többiek nézve ez megalázó, mert nagyon nem erőltették meg magukat a gallok. Ami szembetűnő volt, hogy védekezés rendben van. Mindössze egy gólt kaptak, azt is büntetőből. Szorongatták őket az ellenfelek, de akcióból képtelenek voltak betalálni.
Eltaktikázzuk
Argentína játéka pofonegyszerű: adjuk oda Messinek a zsugát, ő majd megoldja. Az viszont biztos, hogy sok esetben ő sem tudja egyedül megoldani. A döntő mérkőzésre most előkerült, de erre nem alapozhatnak a franciák ellen. Kell egy megvalósítható terv, amiből már láthattunk pár dolgot. Mikor hatékony az argentin csapat? Ha Messit kiveszik a játékból és ő leköt 1-2 embert, míg a többiek levezényelnek egy gyors akciót (lásd Izland elleni góljuk). A másik opció, ha Messi a befejezőember (lásd Nigéria elleni első találatuk) és a többiek kiszolgálják. Utóbbinál fontos kiemelni, hogy előre egy olyan támadó kell mellé, aki leköti a védők figyelmét és elviszi előle az embereket. Ez Higuain, Agüero ehhez nem elég robosztus. Mögé pedig Banegára és Di Maríára van szükség, hogy kiszolgálják őt. Az első stratégia kapcsán is működhet a Nigéria ellen látott kezdő, mivel Di María és Higuain végig tudnak vinni egy kontrát.
Francia siker?
Didier Deschamps tudott pihentetni a nyolcaddöntő előtt. Pogba, Lloris, Mbappé vagy Umtiti csak a padot koptatta nagy részben a dánok ellen, azért ez nagy hendikep azzal szemben, hogy Messiék a végsőkig harcoltak. A franciák egyik előnye, hogy a minőségi keretből számtalan jó kezdőt össze lehet állítani és különféle taktikákkal pályára küldeni. Az argentinok ellen Giroud játékára szükség lehet, mert elkél Rojoék ellen egy nagydarab támadó, aki képes megtartani a labdákat. Középpályára erőteljes trió szükségeltetik, ugyanis itt tudják lassítani Messit. Emiatt nagy valószínűséggel jön a Matuidi-Kanté-Pogba hármas, akiknek elsődleges feladata a labdaszerzés lesz. Elől visszakerülhet Mbappé, akinek gyorsasága komoly fejtörést okozhat Tagliaficóék számára. Ebből már látszik, hogy gyakorlatilag mindenre van válasza a franciáknak, nem hiába ők a favoritok (2.37).
Jöjjenek a gólok!
Mindezek ellenére érdemes inkább gólokban gondolkodni, mint a győztes kilétével szenvedni. A franciák dinamikus játéka kiválóan érvényesülhet Sampaoliék ellen. Pár húzásból a kapu előtt teremnek és ebből jöhetnek is a gólok. Másik oldalon talán pontrúgások után vagy egy-két váratlan húzásból jöhet egy találat, amivel jó esély nyílik a mindkét csapat gólt szerez opcióra (2.04). A 2,5 gól felett sem fizet rosszul, az a 2.50-es szorzó eléggé csábító lehet.
Fogadj az Unibeten erre a mérkőzésre, ahol a találkozó után akár 450.000 forintot is nyerhetsz sorsolás által! További részletek
[…] bárkinek, 2018-ban már így zajlanak a dolgok. Szükség lesz a lány buzdítására, mert a franciák elleni nyolcaddöntő piszok keménynek ígérkezik a szétesőben lévő argentinoknak. Kedvence természetesen Lionel […]
[…] félszáz labdarúgás témájú alkotása várja a szurkolókat. Argentína szombaton 16 órától Franciaország ellen lép pályára a Kazany […]
[…] A szurkolók annál is inkább boldogok lehettek, mivel az argentin válogatott Nyizsnyij Novgorodban ugyan 3-0-ra kikapott a horvátoktól, ám kedden 2-1-re legyőzte a nigériaiakat, és továbbjutott a nyolcaddöntőbe. […]
Comments are closed.