Mindkét szövetségi kapitány elégedett volt az oroszországi labdarúgó-világbajnokság keddi, moszkvai mérkőzése után, mert – mint azt a sajtótájékoztatón többször hangsúlyozták – elérték céljukat.

“Az volt a fontos, hogy továbbjussunk” – szögezte le Age Hareide, a dánok norvég szakvezetője a franciákkal játszott gól nélküli döntetlent értékelve. Megismételte, amit már a Luzsnyiki Stadionban rendezett összecsapás előtti napon előre jelzett, nevezetesen azt, hogy a nagyon jól kontrázó, technikás és gyors játékosokból álló francia válogatott ellen nem vállalhattak fel nyílt küzdelmet, elsősorban arra kellett figyelniük, hogy ne nyíljanak nagy területek a védelem mögött.

A futball olyan, hogy néha a szokásostól eltérő taktikával kell játszani – tette hozzá a dánok vezetőedzője.

Több kérdés is arra irányult, mi a véleménye a rendkívül eseménytelen mérkőzésről. Mindannyiszor úgy fogalmazott, hogy elégedett a megszerzett egy ponttal, amikor pedig arra kérték, mondja meg, hogy saját csapatának teljesítményét illetően melyik az az egy szó, ami eszébe jut, a fegyelmet említette. “Keményen dolgoztak és fegyelmezetten futballoztak a játékosaim” – folytatta Hareide.

Age Hareide. Fotó: Terry Saunders / Flickr

Arra a megjegyzésre, hogy a közönség a mérkőzés vége felé többször tiltakozott a dán csapat passzivitása miatt, azzal tért ki a válasz elől, hogy az egyik legjobban kontrázó válogatott ellen játszottak, nem lehetett labdát veszíteni, hibázni. “Elértük a célunkat, az volt a fontos, hogy elsők legyünk a csoportban” – kezdte elemzését a franciákat irányító Didier Deschamps. “Nem volt túlságosan izgalmas a mérkőzés, különösen a végén nem, mert ahogy haladt előre az idő, a dánok megelégedtek a döntetlennel. Nekünk több lehetőségünk is volt.”

Mérkőzés összefoglaló

A játékosként világ- és Európa-bajnok tréner arra a felvetésre, hogy a három csoportmérkőzést illetően nincs-e hiányérzete csapata mutatott játéka miatt, azt mondta, egyáltalán nem könnyű mérkőzéseket nyerni, s példaként a spanyolokat és a németeket említette. Deschamps a keddi találkozó pozitívumának nevezte, hogy szilárd volt a védelem. A folytatást illetően úgy fogalmazott: a kieséses szakasszal egy másik verseny kezdődik. “Nem volt egyszerű elsőként végezni a csoportban, de ami ezután jön, az sokkal nehezebb lesz. Alázatosnak kell maradni, de közben ambiciózusnak kell lenni” – adott útmutatást a folytatásra.

C csoport végső állása

Név LM Ny D V RG:KG GA Pt
Franciaország 3 2 1 0 3:1 +2 7
Dánia 3 1 2 0 2:1 +1 5
Peru 3 1 0 2 2:2 0 3
Ausztrália 3 0 1 2 2:5 -3 1
Hírdetés

Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os Kezdő bónuszát
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org