A franciák már továbbmentek, most a dánokon a sor, akiknek már egy döntetlen is győzelemmel érne fel. Ráülnek az európaiak az x-re? Reménykedjünk benne, hogy nem. Van rá némi esély, hogy ebből egy jó mérkőzés kerekedik ki.

Pihentetnek?

Egyre több külföldi oldalon olvasni, hogy Didier Deschamps pihentetni fog a nyolcaddöntőre és nem a legerősebb kezdőjével lép pályára. Hosszú még a világbajnokság és nekik majdhogynem tét nélküli ez a találkozó. Arra kell figyelniük mindössze, hogy ne kapjanak ki a dánoktól és akkor megvan a csoportelsőség. A másik fontos érv, ami a rotáció mellett szól, az az eltiltás. A játékosok esetében ugyanis a második sárga után automatikus egy mérkőzéses kihagyás jár. Jelenleg egy sárgával áll Pogba, Tolisso és Matuidi. Egy francia újságíró, Patrick Julliard (Foot365) erre hívta fel a figyelmet és egy olyan kezdőt vizionált, amiben ott lehet Nzonzi, Lemar és Fekír is.

Jekatyerinburg, 2018. június 21.
A francia Samuel Umtiti, miután csapata 1-0-ra gyõzött a Franciaország – Peru mérkõzésen, az oroszországi labdarúgó-világbajnokság C csoportjának második fordulójában Jekatyerinburgban 2018. június 21-én. (MTI/AP/Natacha Pisarenko)

Még így is erősek

Tovább folytatva az előbbi gondolatmenetet, akadhatnak még változások a kezdőben. Lloris helye biztos, kapust nagyon ritkán szoktak váltani egy meccs erejéig, plusz érdemes is őket formában tartani. Védelembe visszakerülhet a Sidibe-Mendy páros. Ők a két szélen játszanak, ahol eddig Lucas és Pavard volt, kényszerből. Sidibe és Mendy nem volt 100%-os állapotban az első két meccsen, ezért nem kockáztattak velük, de úgy néz ki, hogy helyrejöttek. Számukra szükség van a formába hozásra, ezért is tökéletes választás a kezdetésük. Középen én meg merem kockáztatni, hogy ott lesz Kanté is, mivel Deschamps egyik kedvence és fáradhatatlan. Fekír amolyan árnyékék lehet, mellette pedig kezdhet Dembélé vagy épp Thauvin, ezzel is futásra kényszerítve a dán hátsó alakzatot.

Fogadnál, de nem tudod hogyan? Gyors útmutató ITT!

Buta hibák

A dánok több szempontból is elszúrták az ausztrálok elleni meccset. Bebiztosíthatták volna a továbbjutást, ehelyett az egygólos előny birtokában figyelmetlenné váltak. Yussuf Poulsen az első meccs hőse volt, viszont a másodikon csinált egy ostoba szabálytalanságot, amiből büntetőt rúghatott Ausztrália, ráadásul a második sárgája miatt ki kell majd hagynia a franciák elleni találkozót. A második félidőben már közel sem voltak olyan meggyőzőek Eriksenék, többször bajba is kerültek, örülhettek tehát a döntetlennek is a végén.

Szamara, 2018. június 21.
A dán Christian Eriksen ünnepel, miután gólt szerzett az oroszországi labdarúgó-világbajnokság C csoportjának második fordulójában játszott Dánia – Ausztrália mérkõzésen a Szamara Arénában 2018. június 21-én. (MTI/AP/Martin Meissner)

Elég az egy pont is

Yussuf Poulsen fontos tagja a kezdőnek. A Leipzig csatára nemcsak óriási termetéről és gyorsaságáról híres, hanem bátorságáról és küzdeni tudásáról. Képes birkózni a védőkkel, franciák ellen tökéletes fegyver lett volna fizikális fölénye révén. Eriksen és Sisto mellett a támadósor egyik legfontosabb tagja. Andreas Cornelius kezdhet helyette, aki szintén magasságával dominálhat, viszont jóval statikusabb, mint Poulsen. Ő kevésbé fog építeni a gyorsaságára, amolyan szélső célember lehet, így lényegében nem fog változni a dánok támadójátéka. Ugyanúgy a második hullámban érkező Eriksen lövéseire támaszkodnak majd, illetve Pione Sisto gyorsaságára. Kockáztatni nem fognak, mint ahogyan kitámadni sem. Felívelik, próbálják majd tartani a labdát az ellenfél térfelén. Könnyen előfordulhat, hogy két védekező középpályással kezdenek, ezzel is csökkentve az esélyét a francia kontráknak.

Megkímélik egymást?

Mindkét csapatban ott az agresszió csimborasszója, de ők is érzik, itt felesleges a játék és egymás tördelése. Ugyanakkor könnyedén benne lehet, hogy mindkét válogatott gyengén teljesít és a gólok is elmaradnak (2,5 under: 1.44). Erre az irodák is fel vannak készülve, ezért is van nagyon alacsonyan szorzó, ahogyan a döntetlené is leesett 3.75-ről 2.70-re. Aki be meri ezt vállalni, nyugodtan rakja, de ilyen szorzón sok fantázia nincsen egyikben sem. Dánok játéka kiismerhető, nagy valószínűséggel Ndidi vagy Kanté lesz az, akit ráküld Deschamps Eriksenre, ezzel ki is húzza a dánok méregfogát. Emiatt nem rossz ötlet, hogy Franciaország kapott gól nélkül játssza le a találkozót (2.10).

Fogadj az Unibeten erre a mérkőzésre, ahol a találkozó után akár 300.000 forintot is nyerhetsz sorsolás által! További részletek

A mérkőzéstipp játék nyertese pocket

Gratulálunk, pocket!

A nyertes tipp: X, Nuno Mendes, 40. perc, beküldve: 2018.06.26 13:31 CEST

 
 

1 hozzászólás

  1. […] első két mérkőzésen mutatottnál okosabb játékot tervez a franciák ellen Age Hareide, az oroszországi világbajnokságon szereplő dán labdarúgó-válogatott […]

Comments are closed.