Kezdőlap Csapatok F csoport Németország

Németország

A világ legsikeresebb válogatottjai közé tartozik a Nationalelf, mely valószínűleg kiegyensúlyozottság terén egyedüálló, amit rekordok is jeleznek. Németország végzett legtöbbször a világbajnokságok első négy helyének valamelyikén. Címvédőként érkeznek, a fogadóirodák szerint pedig jó esélyük van arra, hogy újra magasba emelhessék a Jules Rimet kupát. Keretükben néhány játékos már átélhette a vb-sikert, de a német utánpótlás erejét mutatja, hogy többségében új nevekkel is favoritnak számítanak.

Világbajnoki múlt

Egészen páratlan eredménysorral büszkélkedhetnek: négy alkalommal nyerték meg a világbajnokságot, négyszer voltak ezüstérmesek, valamint négy alkalommal szereztek bronzérmet. Több rekordot is ők tartanak, például a legtöbb vb-meccs (106), legtöbb részvétel a világbajnokságok döntő mérkőzésein (8), és az is elég hangzatos adat, hogy Németország szerezte a vébék történetében a legtöbb gólt (224). Biztos lábakon áll válogatottjuk, Angliához képest például nincs sok gondjuk a büntetők értékesítésével sem. Az 1976-os Európa-bajnokság óta a Nationalelf nem veszített el büntetőpárbajt nemzetközi tornán, az utolsó játékosuk pedig aki tizenegyest rontott ilyen döntő szituációban, az 1982-es világbajnokságon volt. Nem véletlenül mondta Gary Lineker egykoron, hogy a labdarúgás olyan játék, amit 22-en játszanak és a végén mindig a németek nyernek.

Thomas Müller. Fotó: AGIF / Shutterstock.com

Oroszországba vezető út

Gond nélkül, a legkisebb kétséget is kizárva jutottak ki a világbajnokságra a németek. Megnyerték mind a 10 selejtezős meccsüket, összesen 43 gólt rámoltak az ellenfelek hálójába, miközben csak 4-et kaptak. A csehek elleni vendégszereplésüket leszámítva, mindig legalább 2 góllal győztek, úgy hogy, jelentős nevek vonultak közben vissza. Joachim Löw a remek utánpótlásnak és taktikai érzékének köszönhetően észrevétlenül tudott le egy generációváltást. Címvédőként érkeznek, a jelenlegi keretből viszont csak néhány játékosuk volt ott négy éve, mégis favoritjai a viadalnak. A fogadóirodák Brazíliához hasonlóan ötszörös pénzért kínálják a végső győzelmüket.

Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os Kezdő bónuszát
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

Németország világbajnoki kerete

A német bajnokság erejét mutatja, hogy míg sok más válogatottnál külföldi bajnokságban játszók vannak többségben, addig Löw névsora inkább a Bundesligára épül. Természetesen vannak játékosok másik pontvadászatból, például Mesüt Özil, aki az Arsenalból érkezik, vagy említhetnénk Julian Draxlert is, a PSG játékosát. Korábban mindig az utolsó pillanatban sérült le Marco Reus, aki ezúttal úgy néz ki megússza balszerencse nélkül, és utazhat egy világeseményre! A legutóbbi világbajnoki finálé mindent eldöntő gólját szerző Mario Götze viszont kimaradt a keretből.

  RG AS ON OFF SL PL FC FS KG IDŐ
Kapusok
Kevin Trapp - - - - - -'
Manuel Neuer - - - - - -'
Marc-André ter Stegen - - - - - -'
Védők
Antonio Rüdiger - - - - - -'
Armel Bella-Kotchap - - - - - -'
Christian Günter - - - - - -'
David Raum - - - - - -'
Lukas Klostermann - - - - - -'
Matthias Ginter - - - - - -'
Nico Schlotterbeck - - - - - -'
Niklas Süle - - - - - -'
Thilo Kehrer - - - - - -'
Középpályások
İlkay Gündoğan - - - - - -'
Jamal Musiala - - - - - -'
Jonas Hofmann - - - - - -'
Joshua Kimmich - - - - - -'
Julian Brandt - - - - - -'
Kai Havertz - - - - - -'
Leon Goretzka - - - - - -'
Mario Götze - - - - - -'
Csatárok
Karim Adeyemi - - - - - -'
Leroy Sané - - - - - -'
Niclas Füllkrug - - - - - -'
Serge Gnabry - - - - - -'
Thomas Müller - - - - - -'
Youssoufa Moukoko - - - - - -'

Németország kulcsjátékosai

Nehéz néhány névre leszűkíteni a Nationalelf kulcsszereplőit. A legfontosabb kérdés egyértelműen Manuel Neuer felépülése, akivel biztosan erősebb ez a csapat. Magabiztossága nem csak a kapuban, hanem a védelem terén is fontos. Jól vezérelt robotoknak nevezték a németeket egy angol újságban. Kroos begyűjti a labdát, mentesítve a védelmet a munka alól, miközben passzai a támadások alapkövei. Özil cseleivel és kulcspasszaival helyzetet teremt, amit Thomas Müllernek kell befejezni. A selejtezők alatt ötször volt eredményes a Bayern támadója, de a csapat 43 találat 21 különböző játékos hozta össze, szóval akkor is megoldják a gólszerzést, ha épp Müller nincs formában.

Németország felkészülési programja

Két mérkőzéssel hangolnak a németek a világbajnokság első csoportmeccse előtt. Először Klagenfurtban lépnek pályára Ausztria ellenében június 2-án. Svédország elleni szimuálicónak egészen jó választás az osztrák ellenfél. Ezt követően Leverkusenben még a hazai közönségnek is megmutatják magukat, vendégük Szaud-Arábia lesz.

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég H D V
jún 2. Ausztria 2 - 1 Németország 6.00 4.33 1.50
jún 8. Németország 2 - 1 Szaúd-Arábia 1.06 15.00 26.00

Esélyek, tippek

A fogadóirodák szerint Brazília vagy Németország fogja megnyerni a világbajnokságot, mindkét válogatott esetében a végső győzelemre ötszörös szorzót kínálnak. Löwék csoportból való továbbjutása 1.08-as odds körül mozog, a negyeddöntős szereplés pedig 1.50-ért játszható. Már ennyiből is látszik, hogy nem a németek meccsein fogunk meggazdagodni, gyakorlatilag az elődöntőt élből biztosra veszik a bukmékerek. Érték keletkezik így az ellenük történő fogadásban, de a selejtezők és keretük fényében erre nehezen veszi rá magát az ember.