Kezdőlap Csapatok C csoport Franciaország

Franciaország

Didier Deschamps ugyan azt nyilatkozta, hogy nem tartoznak az esélyesek közé, de azért mindenki tisztában van vele, hogy ez a francia válogatott nagyon erős. Már a keret összeállítása is problémát jelentett, volt is nagy visszhangja a sajtóban. A kiutazó 23 főnek a legfőbb feladata, hogy 1998 után újra világbajnoki címet szerezzen a francia csapat.

Világbajnoki múlt

Kétszer rendezhettek vb-t a franciák, amiből az egyiket meg is nyerték (1998-ban). Hiába volt sok klasszisa az országnak, 1958-ig nem sikerült számottevő sikert elérni. A világháború sújtotta országnak közel 14 évébe telt, mire erős csapatot épített fel. A Just Fontaine és Raymond Kopa által vezetett válogatott szépen menetelt, de a legendás 58-as Pelé-féle brazil tizenegy megállította őket az elődöntőben. A bronzérem után 34 éven át csak vergődtek, de jött egy újabb klasszis, Michel Platini. Az Európa-bajnokság megnyerése összejött az addigi legjobb gall keretnek, de a vb-ről “csak” egy bronzot sikerült elhozni. Egy hazai rendezésű torna kellett a hőn áhított sikerhez és egy nagyon jól összerakott válogatott. Zinedine Zidane volt az, de a védelemre sem lehetett panasz, mindössze két gólt kaptak a hét találkozón. A Blanc által a kopasz Barthez fejére adott meccs előtti csókra máig emlékezhetnek a rutinosabb szurkolók. Címvédőként csúnyán leégtek 2002-ben, hogy aztán 2006-ban Zidane utolsó tornáján újra döntőbe jussanak. A klasszis búcsúja azonban nem sikerült fényesre.

Didier Deschamps. Fotó CP DC Press / Shutterstock.com

Oroszországba vezető út

Az A-csoportba került a francia válogatott és a vártnál is jobban megszenvedett. Elsőre nehéznek tűnhet a hatos, mivel Hollandia vagy Svédország is komoly erőt képvisel, de előbbinél egy átmenet kezdődött meg, míg utóbbi azért nem ér fel a gallokhoz. Deschamps csapata viszont csak erőlködött. Könnyűen ígérkező mérkőzéseket adtak le (Luxemburg ellen hazai pályán 0-0, Fehéroroszországban is egy 0-0), szerencsére a nagyobb derbikre felszívták magukat. Érte kritika bőven a szövetségi kapitány munkáját, utolsó fordulóban még az is benne volt, hogy esetleg pótselejtezőre kényszerülnek. A kijutás végül egyenes ágon lett meg, de a mutatott játék és teljesítmény felejthető volt.

Fogadj az Unibeten a foci vb mérkőzéseire. Minden találkozó után 300.000 forintot nyerhetsz sorsolás által.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. BeGambleAware.org

Franciaország világbajnoki kerete

Már a 23 fős keret összeállítása is problémákat okozott, nem csupán a francia sajtó, hanem a külföldi is betalálta a szövetségi kapitányt. Kétségtelen tény, hogy nehéz úgy választani, hogy mindenkinek jó legyen, pláne egy olyan országban, ahol akár két keretre való kiváló játékos is van. A BL-döntőben gólt szerző Karim Benzema kegyvesztett lett, az Európa Liga finalista Dimitri Payet sérült, Kingsley Coman csak tartalék, ahogyan Anthony Martial is. A Sevillában remekelő Ben Yedderre sem számít az edző, de Alexandre Lacazette vagy épp Adrien Rabiot sem fért be az utazó keretbe. Mindezek ellenére nyugodtan állíthatjuk, hogy az egyik, ha nem a legerősebb csapattal érkeznek Oroszországba a franciák, ahol minden csapatrészben klasszisok vannak.

  RG AS ON OFF SL PL FC FS KG IDŐ
Kapusok
Alphonse Areola - - - - - -'
Hugo Lloris - - - - - -'
Steve Mandanda - - - - - -'
Védők
Axel Disasi - - - - - -'
Benjamin Pavard - - - - - -'
Dayot Upamecano - - - - - -'
Ibrahima Konaté - - - - - -'
Jules Koundé - - - - - -'
Lucas Hernandez - - - - - -'
Raphaël Varane - - - - - -'
Theo Hernandez - - - - - -'
William Saliba - - - - - -'
Középpályások
Adrien Rabiot - - - - - -'
Aurélien Tchouaméni - - - - - -'
Eduardo Camavinga - - - - - -'
Jordan Veretout - - - - - -'
Matteo Guendouzi - - - - - -'
Youssouf Fofana - - - - - -'
Csatárok
Antoine Griezmann - - - - - -'
Karim Benzema - - - - - -'
Kingsley Coman - - - - - -'
Kylian Mbappé - - - - - -'
Marcus Thuram - - - - - -'
Olivier Giroud - - - - - -'
Ousmane Dembélé - - - - - -'
Randal Kolo Muani - - - - - -'

Franciaország kulcsjátékosai

Nehéz lenne egy embert kiemelni egy olyan keretből, ahol bárkiből meghatározó játékos válhat. Csapatrészekre lebontva azért megpróbálkozunk vele. Kapuban Lloris biztos kezdőnek mondható, nagy tapasztalattal bíró hálóőr. Előtte a Barcelonában is meghatározó játékossá váló Samuel Umtitire érdemes figyelni. Ő lehet a védelem oszlopa, kiváló párost alkothatnak Varane-nal. Fizikálisan nagyon nehéz lesz őket legyőzni. Középpályáról a mindig robotoló Kanté jelenthet problémát az ellenfelek számára. Rengeteget fut és a pálya szinte minden szegletében megtalálható. Elől nem Griezmannra vagy Giroudra hívnánk fel a figyelmet, hanem a jó eséllyel csak csereként szerepet kapó Nabil Fekírre. A Lyon ásza ezen a vb-n robbanhat be az elitben, kiváló rúgótechnikája van, nagyon érzi a kaput és új lökést adhat a csapatnak.

Antoine Griezmann. Fotó: Vlad1988 / Shutterstock.com

Franciaország felkészülési programja

Elsősorban hazai pályán és európai csapatokkal próbál felkészülni a francia válogatott a tornára. Bejárják Franciaországot, ahol először az írekkel, majd utána az olaszokkal és végül USA-val játszanak. Minőségben nem lesz hiány, jó eséllyel azt szolgálja ez a három mérkőzés, hogy Deschamps végre megtalálja az ideális kezdőcsapatát.

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég H D V
jún 1. Franciaország 3 - 1 Olaszország 1.75 3.60 4.75
jún 9. Franciaország 1 - 1 Egyesült Államok 1.18 7.00 17.00

Esélyek, tippek

A francia szövetségi kapitány ugyan kijelentette, hogy nem favoritok, de ilyen erős kerettel egyértelműen a legszűkebb esélyesek közé kell őket sorolni. A problémát viszont az okozhatja, hogy sok dudás nem fér meg egy csárdában. A megfelelő kezdő összeállítása is gondot jelentett a selejtezők során, így nagy kérdés, hogy ennyi sztárból hogyan válogatja ki Deschamps a vb-re azt a 11-et, akivel a meccseket képzeli el. Taktikáról az ő esetükben nem érdemes beszélni, mert ahány felállás, annyi fajta opciójuk van.

Inkább egy érdekességre hívnánk fel a figyelmet. Ez pedig a góltalanság. Rendre azon válogatottak ellen megy nekik, akik szintén játsszák a futballt, nem csak a védekezéssel foglalkoznak. Amikor ilyen ellenféllel találják szembe magukat, akkor az esetek többségében csődöt mond a támadósoruk. Jó példa erre az Európa-bajnoki döntő vagy épp a csoportkörben a Svájc elleni találkozó (rendes játékidőben mind a kettő 0-0 lett), de a már emlegetett két selejtezős bakit is ide lehet sorolni. Nagy problémát jelenthet számukra, hogy a felkészülési meccseken sem ilyen ellenfeleket választottak, de a csoportban három defenzív válogatottal kell majd játszaniuk. Nehogy aztán az legyen, mint 2010-ben, hogy sok a tehetség és a rutinos játékos, de már a csoportkörből sem mennek tovább.