Online petíció indult a Real Madrid védője ellen. Rohamosan gyűlnek a támogatók, közös céljuk pedig az lenne, hogy valamilyen módon szankcionálják a szerintük szándékosan sérülést okozó Sergio Ramost.

Sokakat foglalkoztat Mohamed Salah BL-döntős sérülése, az egykori egyiptomi válogatott, Mido szerint a Real Madrid védője pontosan tudta mit csinál, ártani akart a Liverpool támadójának. Úgy néz ki legalább 140 ezren* egyetértenek vele, hiszen eddig ennyi aláírás gyűlt a change.orgon indított kezdeményezésen. Azt szeretnék, ha az UEFA vagy FIFA megbüntetné a spanyol védőt.

“Sergio Ramos borzalmas példakép a jövő generációit jelentő fiatal labdarúgóknak. Ahelyett, hogy szabályosan nyerné a meccseket, olyan húzásokat vet be, ami ellenkezik a játék szellemével” – írják a petíció készítői. Nem csak a Real Madrid játékosával szemben tiltakoznak, örülnének ha minden hasonló esetet videófelvételek alapján utólag megvizsgálnának.

Salah közben átesett MRI vizsgálaton is, és bár optimisták voltak az egyiptomi orvosok, úgy néz ki, hogy az első világbajnoki találkozón biztosan nem lesz ott. A twitteres hírforrás továbbiakról egyelőre nem számolt be.

*frissítés: már 500 ezer felett jár az aláírások száma.

6 HOZZÁSZÓLÁS

Comments are closed.