Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság szerdai elődöntőjének két szereplője közül Anglia a jobb egymás elleni mutatójában is bízhat Horvátország ellen.
A két válogatott eddig hét alkalommal találkozott egymással (hatszor szerdán), az angolok négyszer, a horvátok kétszer győztek, egy összecsapás – az első, még 1996 áprilisában – gól nélküli döntetlennel zárult.
A legutóbbi két mérkőzésen angol siker született, az utóbbi haton pedig négy. A mindeddig utolsó horvát győzelem (3-2) 2007 novemberében volt, Európa-bajnoki selejtezőn. Világeseményen eddig egyszer ütköztek meg, az angolok a 2004-es Európa-bajnokság csoportkörében 4-2-re győztek.
Az angolok harmadszor és 28 év után először játszhatnak vb-elődöntőt, a mostani keret 23 játékosa közül 17 még meg sem született 1990-ben. Anglia egyaránt vesztesen hagyta el a pályát, amikor a legutóbbi három alkalommal világverseny elődöntőjében szerepelt: az 1996-os Eb-n és az 1990-es vb-n a németektől, az 1968-as Eb-n Jugoszláviától kapott ki. Eddig egyszer, 1966-ban nyert vb-elődöntőben, otthon Portugália ellen (2-1), akkor a világbajnoki címet is sikerült elhódítania.
A horvátoknak ez a második vb-elődöntője, 1998-as debütálásukkor végül bronzérmesek lettek. Azóta – mostanáig – a csoportból sem sikerült továbbjutniuk.
A horvát a második csapat, amely egymás utáni két mérkőzésén is 11-es párbajt nyert, a nyolcaddöntőben a dánok, majd a negyeddöntőben a házigazda oroszok ellen. Ez a bravúr korábban csak az argentinoknak sikerült 1990-ben.
Az utóbbi kilenc tétmérkőzésén és utóbbi öt vb-találkozóján veretlen Horvátország az előző hat egyenes kieséses szakaszbeli meccse közül csak egyet vesztett el, 1998-ban a franciáktól kapott ki az elődöntőben.
A tízgólos horvátok találatait nyolc játékos szerezte a tornán, csak Belgiumnak (9) jobb a mutatója ebben a tekintetben. A tíz gólból csak három született rögzített játékhelyzet után, a többi akcióból esett.
A 11 góljukkal 1966-os tornacsúcsukat beállító angolok az utóbbi 30 tétmeccsük közül csak kettőt vesztettek el (22 győzelem, hat döntetlen). A 11 találat közül nyolc pontrúgás után született.
A vb góllövőlistáját vezető Harry Kane eddig a hét napjai közül már haton szerzett gólt a válogatott színeiben, egyedül szerdán nem sikerült még betalálnia. Elődei közül csak Wayne Rooney és Frank Lampard lőtt gólt a hét minden napján.
Kane hat góllal áll az élen, az előző kilenc vb-t tekintve csak a brazil Ronaldo szerzett ennél többet, 2002-ben nyolcat. Európai játékos 1974 óta nem volt eredményesebb, akkor a lengyel Grzegorz Lato hét találatig jutott, míg 1970-ben a nyugatnémet Gerd Müller tízzel lett gólkirály.
Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os Kezdő bónuszát
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org