Kezdőlap Helyszínek Moszkva – Luzsnyiki Stadion

Moszkva – Luzsnyiki Stadion

Oroszország fővárosa a 12,5 millió fős lakosságú Moszkva. Európa egyik legnépesebb városának számít és kiemelkedik a világ fővárosai közül is. Hatalmas történelmi múltra tekint vissza (közel 900 évvel ezelőttről is voltak már innen írásos emlékek). Elég csak az épületeit és látnivalóit megemlíteni, amik közül számtalan ismerős lehet az emberek számára. Egyik ilyen például a Kreml (mely a világörökség része), a másik a Vörös tér, amely az ünnepi felvonulások helyszíne.

Moszkva kiemelkedik az orosz városok közül, a külföldi befektetések nagy része ide érkezik, de a pénzügyi és gazdasági élet központja is. Természetesen a sportban is élen járnak, több mint 60 stadion található a városban (hol van ettől még Budapest?). A labdarúgás mellett a téli sportok (kiemelkedik a jégkorong), atlétika és a további labdajátékok játszanak főszerepet a város életében. A CSZKA Moszkva Európa szerte rettegett kosárcsapattal rendelkezik, a röplabda klubjuk pedig a 80-as éveket uralta.

A város legfontosabb sporteseménye a mostani világbajnokság mellett az 1980-as olimpia volt. Erre a jeles eseményre alakították át először az 1956-ban épült Luzsnyiki Stadiont. Az akkor még 103 ezer fő befogadására alkalmas létesítmény tetejét befedték, itt tartották a nyitó- és a záróünnepséget. Az olimpia után számtalan koncertet rendeztek benne (fellépett a Luzsnyikiban többek között Bon Jovi, Michael Jackson vagy épp a Rolling Stones), de továbbra sem maradhatott kiemelkedő sportesemény nélkül. Atlétikai világbajnokság mellett még Bajnokok Ligája döntőt és UEFA-kupa finálét is rendeztek ott.

2013-ban jött a megújulás éve a stadion számára, ugyanis a régi helyére egy új, 81 ezer fő befogadására alkalmas arénát építettek, mely Európa szerte az egyik legmodernebbnek számít. A munkálatokkal 2017 végére lettek készen, így a világbajnokság központja szeretettel várja a szurkolókat. A nyitómérkőzés mellett (Oroszország – Szaúd-Arábia) ott rendezik a Dánia – Franciaország csoportmérkőzést is, illetve az egyik elődöntő mellett a torna a zárómérkőzését, a finálét is.

Menetrend

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég TV
jún 14. Oroszország 5 - 0
(2 - 0)
Szaúd-Arábia M4 Sport
jún 17. Németország 0 - 1
(0 - 1)
Mexikó M4 Sport
jún 20. Portugália 1 - 0
(1 - 0)
Marokkó M4 Sport
jún 26. Dánia 0 - 0
(0 - 0)
Franciaország M4 Sport
júl 1. Spanyolország 1 - 2 PEN
(0 - 0)
Oroszország M4 Sport
júl 11. Horvátország 2 - 1 AET
(1 - 0)
Anglia M4 Sport
júl 15. Franciaország 4 - 2
(2 - 1)
Horvátország M4 Sport