Kezdőlap Csapatok G csoport Panama

Panama

Újoncként szerepel majd a vébén a panamai válogatott, mely a La Marea Roja becenevet viseli. A legmagasabb FIFA-ranglistás helyezésük a 38. hely volt 2013 áprilisában, de voltak már 150. pozícióban is. A világ még annyira nem ismeri őket, de például az USA-ban megjegyezhették már a nevüket, hiszen a selejtezőcsoportban Panama megelőzte az Egyesült Államokat. A nyolcaddöntő elérése esélytelennek tűnik számukra, Anglia és Belgium mellett, de Tunézia is jóval erősebb papíron a közép-amerikai válogatottnál.

Világbajnoki múlt

Története első részvételére készül Panama, korábban csak a CONCACAF-aranykupára tudott kvalifikálni. Ezen a tornán az észak- és közép-amerikai országok valamint a karib-tengeri labdarúgó-válogatottak vesznek részt, lényegében olyan, mint az Európa-bajnokság. Az utóbbi idők eredménye már jelezte, hogy valami megindult náluk, hiszen az Aranykupán a legutóbbi alkalommal bronzérmet szereztek (2011), amit két negyeddöntő (2007, 2009) és egy ezüstérem (2005) előzött meg.

Aníbal Godoy. Fotó: lev radin / Shutterstock.com

Oroszországba vezető út

Két csoportkört kellett sikeresen letudnia a Marea Roja, miután meglett az automatikus kijutás. Az elsőben Haitit és Jamaikát előzték meg, és a Costa Rica mögötti második helyen mentek tovább. Ezt követően megint Costa Rica mögött végeztek, az újabb csoportkörben. A harmadik helyre futottak be, három győzelemmel, három döntetlennel és három vereséggel. Negatív gólaránnyal váltották meg az oroszországi jegyet, ezt talán kevés vb-résztvevő tudja elmondani magáról. Kilenc találatot szereztek, emellett pedig tízet kaptak.

Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os Kezdő bónuszát
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

Panama világbajnoki kerete

Van néhány Európában futballozó játékosuk, mint például Jaime Penedo, aki évek óta Romániában légióskodik. A Dinamo Bukarest hálóőre mellett a legjobbak az észak-amerikai bajnokságban szerepelnek valamelyik MLS-csapatban, de a többség vagy a hazai, vagy valamely közép-amerikai kisebb pontvadászatból érkezik a válogatottba. A legjobb eredményeket nem a játékosok, hanem a szövetségi kapitány tudja felmutatni. Hernán Darío Gómez rutinos vb-mester, hiszen Kolumbiát és Ecuadort is kivezette már világbajnokságra a panamai időszaka előtt. A kolumbiai szakember hazája kispadján kétszer is ült, de miután megvert egy nőt, hevesen tiltakozni kezdtek ellene, végül lemondott.

  RG AS ON OFF SL PL FC FS KG IDŐ
Kapusok
Védők
Középpályások
Csatárok

Panama kulcsjátékosai

Idén márciusban Svájc ellen barátságos mérkőzésen 6:0-ra kaptak ki. Minden hiányosság felszínre tört: lassúak, fegyelmezetlenek, gondjuk van a helyezkedéssel, és a koncentráció sem az erősségük. Egész biztos, hogy nem lesznek meglepetéscsapat. Három legjobbjuk a kapus Jaime Penedo, a védő Torres, illetve a középpályás Anibal Godoy. Ők sem kiemelkedően jók, nem tudják ez a válogatottat magasabb színvonalú játékra ösztönözni. Sokat fognak védekezni, rosszul helyezkedni, kivágni a labdát céltalanul előre.

Panama felkészülési programja

Néhány európai válogatott, mely nem jutott ki a vébére, amolyan nyaralásként, felkészítő ellenfélnek Közép-Amerikába utazik. Ilyen például Észak-Írország is, melyet Panama lát vendégül május végén. Ezt követően utaznak Európába, és meccselnek még egyet a rajt előtt, Norvégiában az oslói stadionban.

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég H D V
máj 30. Panama 0 - 0 Észak-Írország 2.10 3.10 3.75
jún 6. Norvégia 1 - 0 Panama 1.66 3.60 6.00

Esélyek, tippek

A fogadóirodáknál a legesélytelenebb világbajnoki induló Panama, melynek végső győzelmére 1000-es szorzót kínálnak, míg a csoportból való továbbjutásukra 10-es oddsot adnak a bukméreker. Tunéziának sem adnak sok esélyt, 750-szeres pénzért játszható az ő vb-sikerük. Mindebből már látszik, hogy Anglia és Belgium ha nem teljesít valami elképesztően rosszul, akkor bizony gond nélkül továbbjuthat. Ez egyben azt is jelenti, hogy a panamai válogatott egy Tunézia elleni pontszerzésen kívül másban nem reménykedhet.