Kezdőlap Csapatok F csoport Dél-Korea

Dél-Korea

Hosszú ideje állandó világbajnoki résztvevő Dél-Korea, mely ezúttal Németország, Mexikó és Svédország mellé került beosztásra. Kultúrák szempontjából talán az egyik legszínesebb kvartett, melyben a címvédő rontja el a bulit azzal, hogy jóval erősebb a többieknél. Sonék emiatt egy hármas versenyfutásban bizonyíthatják tudásukat, amiben a fogadóirodák szerint nincs sok esélyük.

Világbajnoki múlt

Zsinórban kilencedik alkalommal sikerült kijutnia a vébére a dél-koreai válogatottnak. Hasonlót csak a nagyok, mint például Brazília, Németország vagy épp Spanyolország tudhat magáénak. Velük ellentétben viszont az ázsiai ország csapata eddig nem tudott igazán fajsúlyos szereplővé válni. A hazai rendezésű tornát leszámítva szinte mindig a csoportkörben hullottak el, nyertes meccs nélkül, lényegében simán. A vb-örökmérlegük is ezt tükrözi: 31 mérkőzésen mindössze 5 győzelem. 2002-ben más volt a helyzet, saját közönségük előtt az elődöntőig jutottak, ahol szerencsére Németország legyőzte őket. Azért írjuk ezt, mert erős bírói hátszéllel megtámogatott menetelés volt az övék, mely nélkül a nyolcaddöntő lett volna a valós végállomás.

Son Heung-min. Fotó: CosminIftode / Shutterstock.com

Oroszországba vezető út

Két csoportkört kellett letudnia az ázsiai selejtezők során Dél-Koreának, melyekből az első volt sima, a második pedig épphogy sikerült. Könnyebb dolguk volt az első körben, amikor is Libanon, Kuvait, Mianmar és Laos volt az ellenfél. Kapott gól nélkül, 27 találatot szerezve, minden meccset győzelemmel fejeztek be. Egy rugalmas 4-4-2-es felállást vetettek be többnyire, ami a gyengébb riválisokkal szemben nagyon jól működött. A nehézségek, vagy mondhatjuk úgyis, hogy a valós tudás a második csoportban viszont már meglátszott. Támadásban visszaestek, a védelem pedig gyengén muzsikált, amit a 11:10-es gólarány is jelez. Végül összejött a második hely, ami automatikus világbajnoki részvétélt ért, de a keret gyengeségei felszínre törtek.

Fogadj az Unibeten a foci vb mérkőzéseire. Minden találkozó után 300.000 forintot nyerhetsz sorsolás által.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. BeGambleAware.org

Dél-Korea világbajnoki kerete

Ha megnézzük az egyes csapatrészekben az európai légiósokat, már körvonalazódik, hogy a védelem terén vannak erős hiányosságai Dél-Koreának. Fizkálisan például biztosan alul maradnak majd Svédországgal szemben a hátsó alakzat tagjai. Ismerős neveket a támadórészlegben találhatunk. Ki Sung-yueng a Swansea játékosa, Koo Ja-cheol a Salzburgot erősíti, de a legnagyobb név a Tottenham kiválósága, Son Heung-min.

  RG AS ON OFF SL PL FC FS KG IDŐ
Kapusok
Jo Hyeon-woo - - - - - -'
Kim Seung-gyu - - - - - -'
Song Bum-keun - - - - - -'
Védők
Cho Yu-min - - - - - -'
Hong Chul - - - - - -'
Kim Jin-su - - - - - -'
Kim Min-jae - - - - - -'
Kim Moon-hwan - - - - - -'
Kim Tae-hwan - - - - - -'
Kim Young-gwon - - - - - -'
Kwon Kyung-won - - - - - -'
Yoon Jong-gyu - - - - - -'
Középpályások
Hwang Hee-chan - - - - - -'
Hwang In-beom - - - - - -'
Jeong Woo-yeong - - - - - -'
Jung Woo-young - - - - - -'
Kwon Chang-hoon - - - - - -'
Lee Jae-sung - - - - - -'
Lee Kang-in - - - - - -'
Na Sang-ho - - - - - -'
Paik Seung-ho - - - - - -'
Son Heung-min - - - - - -'
Son Jun-ho - - - - - -'
Song Min-kyu - - - - - -'
Csatárok
Cho Gue-sung - - - - - -'
Hwang Ui-jo - - - - - -'

Dél-Korea kulcsjátékosai

Ahogy az imént említettük, a védelem labilis lábakon áll, és a kapuba sem tudnak világsztárt, vagy mondjuk úgy világbajnoki szinten ütőképes hálóőrt állítani. Viszont előre játékban vannak ígéretes nevek. Két középpályás, Koo Ja-cheol és Ki Sung-yueng mellett, Son Heung-min viszi hátán a csapatot. A selejtezős találatok jelentős részét ők szerezték, vagy épp ők adták a gólpasszt.

Dél-Korea felkészülési programja

Aktív, meccsekkel teli felkészülést álmodtak meg a dél-koreai vezetők. Miközben egyes válogatottak két találkozóval beérik a vébé előtt, addig Sonék négyszer is pályára lépnek. Hondura, Bosznia, Bolívia és végül Szenegál lesznek az ellenfeleik, aztán jöhet az első meccsük Oroszországban, a masszív svédek ellen.

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég H D V
jún 7. Dél-Korea 0 - 0 Bolívia 1.40 4.33 8.50
jún 11. Szenegál 2 - 0 Dél-Korea 2.04 3.10 4.00

Esélyek, tippek

Egy jobb védelemmel sokkal több esélyük lenne a továbbjutást érő hely megszerzésére, ennek hiányában viszont igen nehéz feladatuk lesz, hiába vannak ütőképes támadójátékosaik. Németország vélhetően simán továbbjut, így az igazi ellenfeleik a svédek és mexikóiak lesznek. Két jól védekező, fizikálisan erős csapat, ami nem biztos, hogy fekszik majd Dél-Koreának. Mostanság a meglepetéscsapat szerephez stabil hátsó alakzatra van szükség, elég csak Izlandra gondolni, ezért az ázsiai ország esetében úgy érzem a csoportkör lesz a végállomás.