Kezdőlap Csapatok E csoport Costa Rica

Costa Rica

Négy évvel ezelőtti menetelésével Costa Rica felkerült a világbajnokság térképére, amikor is célfocival okoztak nem kis meglepetést, egészen a negyedöntőig menetelve. Hiába az akkori jó szereplés, a fogadóirodák továbbra sem hisznek bennük, nekik adják a legkevesebb esélyt a csoportból való továbbjutásra. Svájc, Brazília és Szerbia valóban nehéz ellenfél, de Navasék újra rácáfolnának az oddsmesterekre!

Világbajnoki múlt

A közép-amerikai ország első világbajnoki részvételére 1990-ben került sor, debütálásként rögtön nyolcaddöntőbe jutott a csapatuk. 2014-ig ez volt a legjobb teljesítményük, amit Brazíliában sikerült felülmúlniuk. Uruguay, Olaszország és Anglia mellett kaptak helyet a D-csoportban. A kvartett nem miattuk, hanem a három ellenfél miatt számított halálcsoportnak, meglepetésre azonban Navasék zártak az élen, két győzelemmel és egy döntetlennel. Görögország következett a nyolcaddöntőben, a mérkőzés hosszabbítással és büntetőpárbajjal végződött. Costa Rica továbbjutott, majd hasonló forgatókönyv valósult meg Hollandia ellen is a negyeddöntőben. Ekkor már nem volt szerencséjük a büntetőkkel, a hollandok magabiztosabbak voltak, Costa Rica pedig kiesett.

Yeltsin Tejeda. Fotó: CP DC Press / Shutterstock.com

Oroszországba vezető út

A közép-amerikai régió harmadik selejtezőkörébe csatlakozott be Costa Rica, ahol Panama, Haiti és Jamaica mellett gond nélkül abszolválta a negyedik körös részvételért zajló csoportot. Veretlenül, defenzív játékkal, kevés gólt kapva mentek tovább. Taktikájuk hasonló volt a 2014-es világbajnokságon látottakhoz, az új szövetségi kapitány, Óscar Ramirez nem kezdett jelentős reformba. A vb-negyedöntőig jutó csapat kezdőjéből kilenc játékos még mindig alapember, és a taktika is nagyon hasonló. Öt védővel és két védekező középpályással vágtak neki a negyedik körös selejtezőcsoportnak, amit végül Mexikó nyert meg, de a costa ricaiak második helye automatikus kijutást ért Oroszországba. A tapasztalt, vébét is megjárt keretnek igazából rutinfeladat volt a részvétel kivívása.

Fogadj az Unibeten a foci vb mérkőzéseire. Minden találkozó után 300.000 forintot nyerhetsz sorsolás által.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. BeGambleAware.org

Costa Rica világbajnoki kerete

A costa ricai bajnokság is képviselteti magát a keretben, mellettük pedig európai és észak-amerikai légiósok is vannak szép számmal. A spanyol bajnokság kedvelőinek ismerős lehet Keylor Navas, Óscar Duarte, vagy épp Celso Borges, de nem csak latinos terület delegál játékost, hiszen Cristian Gamboa a Celtic csapatát erősíti. Rutinból nincs hiány, a keret többsége már túl van ötven válogatottságon.

  RG AS ON OFF SL PL FC FS KG IDŐ
Kapusok
Esteban Alvarado - - - - - -'
Keylor Navas - - - - - -'
Patrick Sequeira - - - - - -'
Védők
Bryan Oviedo - - - - - -'
Carlos Martínez - - - - - -'
Francisco Calvo - - - - - -'
Juan Pablo Vargas - - - - - -'
Kendall Waston - - - - - -'
Keysher Fuller - - - - - -'
Óscar Duarte - - - - - -'
Rónald Matarrita - - - - - -'
Középpályások
Álvaro Zamora - - - - - -'
Anthony Hernández - - - - - -'
Brandon Aguilera - - - - - -'
Bryan Ruiz - - - - - -'
Celso Borges - - - - - -'
Daniel Chacón - - - - - -'
Douglas López - - - - - -'
Gerson Torres - - - - - -'
Jewison Bennette - - - - - -'
Roan Wilson - - - - - -'
Yeltsin Tejeda - - - - - -'
Youstin Salas - - - - - -'
Csatárok
Anthony Contreras - - - - - -'
Joel Campbell - - - - - -'
Johan Venegas - - - - - -'

Costa Rica kulcsjátékosai

Keylor Navas egyértelműen kiemelkedik a válogatottból, a négy évvel ezelőtti sikerekből ő profitálta a legtöbbet. A spanyol óriás, Real Madrid hálóőre lett, és kisebb-nagyobb formahanyatlások mellett remekül teszi a dolgát. Bravúrjainak fontos szerepe van nemzeti színekben is, amikor a védelem kapitulál. Tekintve, hogy legalább öt, de inkább hét védekező játékos van a pályán, erre azért nem mindig kerül sor. Christian Bolanos, Bryan Ruiz és Celso Borges felelős a támadások szervezéséért. A keret legnagyobb hiányosságai befejező játékosok terén jelentkeznek, egy jó formában lévő, fiatal csatár sokat lendítene Costa Rica játékán. Az utóbbi időben gólszerzés terén Marco Urena jeleskedik, amivel kiszorította Joel Campbellt a kezdőből, de egyikük sem az a robbanékony, gyors csatár, akire ennek a csapatnak szüksége lenne. Érdekesség, és egyben jelzésértékű is a játékstílusra, hogy passzok számában Navas a középpályások szintjén van.

Costa Rica felkészülési programja

Mielőtt átteszi Európába a tréningezés székhelyét, hazai pályán is játszik egy felkészülési mérkőzést Costa Rica. Meglepőnek tűnik, mindenesetre Észak-Írország látogat el hozzájuk a fővárosba, San Joséba. Szerbia elleni szimulációs meccsnek tűnik, de mindenképp érdekes, hogy az észak-írek utaznak Közép-Amerikába, akik egyébként Panamával is megmérkőznek. Ezt követően június elején Navasék átrepülnek Európába, és az utolsó hetekben még összecsapnak Angliával és Belgiummal is.

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég H D V
jún 7. Anglia 2 - 0 Costa Rica 1.40 4.80 9.50
jún 11. Belgium 4 - 1 Costa Rica 1.22 6.00 15.00

Esélyek, tippek

A fogadóirodák közel ötszörös pénzért kínálják Costa Rica továbbjutását a csoportból. Utolsók szerintem nem lesznek, mert bár Szerbia kemény ellenfél, de a közép-amerikai válogatott összeszokottabb, tudja mit akar a pályán, és a játékát már évek óta gyakorolja. Pontosan ezek miatt akár a két nagyobb nevet, Svájcot és Brazíliát is meglephetik, vagy legalábbis megnehezíthetik a dolgukat. Védekezés terén biztosan jók lesznek, támadásban pedig sok fog múlni a csatárok hatékonyságán, hiszen sok helyzetük nem lesz. Meglepetéscsapattá a keret átlagéletkora miatt sem válhatnak, a mezőny egyik legidősebb csapatával rendelkeznek.