A világbajnokságok legsikeresebb nemzete ezúttal is erős névsorral, favoritként érkezik a viadalra. Talán még mindig nem heverték ki a brazilok azt a csúfos, Németországgal szembeni 7:1-es vereséget, de most itt az idő feledtetni az elbukott hazai elődöntőt! Javultak védekezésben, Neymar pedig felépült sérüléséből!
Világbajnoki múlt
A mondás szerint az angolok találták fel a labdarúgást, a brazilok pedig tökéletesítették. Végignézve a világbajnoki szerepléseiket, ezzel egyet is érthetünk. Egyedüálló módon minden vb-tornán részt vettek, és szinte mindig ott voltak a végjátékban is. Ötször nyertek (1958, 1962, 1970, 1994, 2002), kétszer ezüstérmesek (1950, 1998), kétszer pedig harmadikok (1938, 1978) lettek. Számos rekordot is Brazília tart, például a legtöbb győztes vb-meccs (72) terén is élen járnak. Irigylésre méltóan sikeres múlt, ami a szurkolóknak büszkeséget jelent, Neymaréknak pedig nagyon nehéz örökséget. Csak a végső győzelem fogadható el a brazil szurkolók szemében!
Oroszországba vezető út
Voltak már olyan selejtezősorozatok, melyek során épphogy kijutottak a brazilok. Ez a mostani közel sem ilyenre sikerült, magabiztosan, első helyen zártak a dél-amerikai csoportban. A legelső meccsen még 2015 októberében kikaptak, majd az azt követő 17 fordulóban veretlenek tudtak maradni. Miközben a nagy rivális Argentína szenvedett, Neymarék szinte mindenkit megvertek, és dupla annyi gólt szereztek, mint Messiék. Tite irányításával stabilabb lett a védelem, a támadást pedig foglalja össze maga a kapitány. “Háromszögekben, és gyors passzokban gondolkodunk. Türelmesen kell építkezni hátulról még akkor is, ha az ellenfél nyomás alá helyezi a labdakihozatalt. Meg kell tartanunk a labdát, nem élhetünk bizonytalan, de jónak tűnő indításokkal” – nyilatkozta még 2017 nyarán Tite.
Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os Kezdő bónuszát
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org
Brazília világbajnoki kerete
Néhány otthon játszó mellett a világ különböző tájairól érkező labdarúgók alkotják a brazil névsort. Real Madrid, Barcelona, vagy épp a Manchester City is delegál játékost a Selecaóba, de Tite kínai klubból is válogatott, Renato Augusto személyében. A legnagyobb név természetesen Neymar, aki taktikai szempontból kulcs fontosságú szerepet tölt be a csapatban. A világ legdrágább játékosa pont felépült a vébére, ahol azt várják tőle, hogy a korábbi nagyságokhoz hasonlóan jó játékkal segítse Brazíliát.
RG | AS | ON | OFF | SL | PL | FC | FS | KG | IDŐ | |
Kapusok | ||||||||||
Alisson | - | - | - | - | - | -' | ||||
Ederson | - | - | - | - | - | -' | ||||
Weverton | - | - | - | - | - | -' | ||||
Védők | ||||||||||
Alex Sandro | - | - | - | - | - | -' | ||||
Alex Telles | - | - | - | - | - | -' | ||||
Bremer | - | - | - | - | - | -' | ||||
Dani Alves | - | - | - | - | - | -' | ||||
Danilo | - | - | - | - | - | -' | ||||
Éder Militão | - | - | - | - | - | -' | ||||
Marquinhos | - | - | - | - | - | -' | ||||
Thiago Silva | - | - | - | - | - | -' | ||||
Középpályások | ||||||||||
Bruno Guimarães | - | - | - | - | - | -' | ||||
Casemiro | - | - | - | - | - | -' | ||||
Éverton Ribeiro | - | - | - | - | - | -' | ||||
Fabinho | - | - | - | - | - | -' | ||||
Fred | - | - | - | - | - | -' | ||||
Lucas Paquetá | - | - | - | - | - | -' | ||||
Csatárok | ||||||||||
Antony | - | - | - | - | - | -' | ||||
Gabriel Jesus | - | - | - | - | - | -' | ||||
Gabriel Martinelli | - | - | - | - | - | -' | ||||
Neymar | - | - | - | - | - | -' | ||||
Pedro | - | - | - | - | - | -' | ||||
Raphinha | - | - | - | - | - | -' | ||||
Richarlison | - | - | - | - | - | -' | ||||
Rodrygo | - | - | - | - | - | -' | ||||
Vinícius Júnior | - | - | - | - | - | -' |
Brazília kulcsjátékosai
Rengeteg tehetségből épül fel a brazil keret, nehéz is kiemelni egy-egy nevet. Roberto Firmino például a Liverpool egyik legfontosabb játékosa, támadásban remek passzok jellemzik, emellett pedig védekező feladatokban is jeleskedik. Szintén a középpályát erősíti a Barcelona januári igazolása, Philippe Coutinho, aki előkészítésben, kulcspasszokban világklasszis. Sorolhatnánk tovább a remek játékosokat, de egyértelműen látszik, hogy Neymarra épül ez a válogatott. Minden támadás rajta megy át, mélyen visszajön a labdáért, ha kell, és már puszta jelenlétével is több védő lekötésére alkalmas.
Brazília felkészülési programja
A selejtezők után Brazília nem aprózta el, top válogatottak ellen lépett pályára. Angliával 0:0-át játszottak, Németországot pedig 1:0-ra győzték le. A világbajnokság előtti hetekben inkább az edzőtáborra fektetik a hangsúlyt, de azért lesznek felkészülési mérkőzéseik is. Június elején Horvátországgal és Ausztriával meccselnek, aztán jöhet a világbajnokság!
Dátum | Hazai | Eredmény / Óra | Vendég | H | D | V |
jún 3. | Brazília | 2 - 0 | Horvátország | 1.50 | 3.80 | 7.50 |
jún 10. | Ausztria | 0 - 3 | Brazília | 8.00 | 4.33 | 1.44 |
Esélyek, tippek
A fogadóirodáknál a végső győzelem legnagyobb favoritja Brazília, ötszörös szorzóval. Hosszú út vezet a fináléig, első körben a csoport is tartogat nehézségeket. Az ellenfelek kellemetlen stílusúak Neymarék szempontjából, különösen Szerbia ellen számíthatnak csontzenére. Costa Rica híres célfocijáról és Svájc is képes defenzív-kontrázós játékra, így minden mérkőzésükön domináns szereplők lesznek a brazilok. Attól függ majd a sikerességük, hogy a Tite által említett támadásépítés mennyire találja meg az ellenfelek védelmén a réseket. Ilyen támadókkal ezt meg kell oldaniuk!