Kezdőlap Csapatok C csoport Ausztrália

Ausztrália

Mindössze ötödik világbajnokságára készülhet az ausztrál labdarúgó válogatott. Az is tény viszont, hogy az elmúlt három vb-re kvalifikálták magukat, így ebből a szempontból a fejlődés megkérdőjelezhetetlen. Az Oroszországba való kijutás viszont nem volt egyszerű, ezért is kérdéses, hogyan szerepelnek majd a Franciaország, Dánia és Peru fémjelezte csoportban.

Világbajnoki múlt

Az első kvalifikációig 44 évet kell visszamenni az időben. Az 1974-es vb-n pofozógép szerep jutott az ausztrál csapatnak, következő szereplésre viszont 2006-ig kellett várni. Nem várt sikert hozott a torna,. A horvátokkal és a brazilokkal is egy négyesbe kerültek, de végül sikerült megkaparintani a második helyet. Aztán jött az ominózus Olaszország elleni találkozó és az a 11-es Tottitól a 95. percben. A későbbi világbajnok győzte le a szimpatikusan küzdő válogatottat. 2010-ben megint egy nagyon nehéz négyesbe kerültek, de nem sikerült a bravúr és Németország, illetve Ghána megelőzte őket, hiába győzték le Szerbiát. Mielőtt azt hinnénk, hogy 14-ben könnyebb dolguk volt, akkor nagyot tévedünk. Megint egy halálcsoport, csak most a spanyol, holland és chilei hármassal. Utolsó hely, szerzett pont nélkül, de megnehezítették a hollandok dolgát.

Tim Cahill. Fotó: FlashStudio / Shutterstock.com

Oroszországba vezető út

Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy mióta az ázsiai zónához tartozik a Socceroos, azóta egyre jobban megszenvednek a selejtezőkben. Idén pótselejtezőre kényszerültek, de ne szaladjunk ennyire. Erős csoportba kerültek (Japán, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emirátusok), ahol hiába kezdtek jól fokozatosan fogyott el a válogatott. Sorra jöttek a döntetlenek, végül meglett a harmadik hellyel járó ázsiai selejtezős eredmény, de nem voltak elégedettek az országban. Ezt csak tetézte, hogy a háború sújtotta Szíriával szemben csak szenvedtek. Az odavágót Malajziában játszottak, de nem tudott nyerni az akkor még Ange Postecoglou által irányított csapat. A visszavágón is vezetést szerzett Sydney-ben Szíria, de jött a 37 éves Cahill, aki végül két góljával megmentette a szégyentől az országát. Az interkontinentális selejtezőben Honduras volt az ellenfél, akit végül a hazai pályán Jedinek büntetőinek hála sikerült megverni. Nagyon erőltetett kijutás volt ez. Jó hír viszont, hogy Postecoglou lemondott a posztról pár nappal a sikeresen megvívott pótselejtezők után. Egy fejlődő és magára is valamit adó országban ugyanis fontos a mutatott játék, nem csak a minimálisan elvárt eredmények elérése.

Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os Kezdő bónuszát
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

Ausztrália világbajnoki kerete

Követve a 2006-ban és 2010-ben bevált receptet, újra holland kapitánnyal próbálkoznak az ausztrálok. Hollandiát 2010-ben ezüstéremig vezető Bert van Marwijk az edzőjük (de csak a világbajnokságra szól a szerződése), aki komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik. A barátságos mérkőzések azonban számára is megvilágosodást hoztak, hogy bőven lesz tennivalója a júniusi tornáig. Nem a védekezéssel van a probléma, mert Mat Ryan személyében van egy Premier League tapasztalattal ellátott hálóőrük. Előtte a védelem is rendben van, középpálya stabilnak mondható az eddigi vb-k fényében, de nagyon gyenge támadósorral utaznak Oroszországba, kérdéses, hogy ki fogja lőni a gólokat.

  RG AS ON OFF SL PL FC FS KG IDŐ
Kapusok
Andrew Redmayne - - - - - -'
Danny Vukovic - - - - - -'
Mathew Ryan - - - - - -'
Védők
Aziz Behich - - - - - -'
Bailey Wright - - - - - -'
Fran Karačić - - - - - -'
Harry Souttar - - - - - -'
Joel King - - - - - -'
Kye Rowles - - - - - -'
Miloš Degenek - - - - - -'
Nathaniel Atkinson - - - - - -'
Thomas Deng - - - - - -'
Középpályások
Aaron Mooy - - - - - -'
Ajdin Hrustic - - - - - -'
Cameron Devlin - - - - - -'
Jackson Irvine - - - - - -'
Keanu Baccus - - - - - -'
Riley McGree - - - - - -'
Csatárok
Awer Mabil - - - - - -'
Craig Goodwin - - - - - -'
Garang Kuol - - - - - -'
Jamie Maclaren - - - - - -'
Jason Cummings - - - - - -'
Martin Boyle - - - - - -'
Mathew Leckie - - - - - -'
Mitchell Duke - - - - - -'

Ausztrália kulcsjátékosai

A már említett Mathew Ryan a gárda egyik alappillére. A Brighton kapusa a PL-ben is végigvédte a szezont. Hosszú évekre megoldhatja a problémákat hátul, előtte pedig a Jurman – Sansbury párosra épít Marwijk. Jól kiegészítik egymást, mert Jurman az erő, míg Sansbury a gyorsaság. Középpálya oszlopa Mile Jedinak, aki az Aston Villa szűrője. Igazi vezér, hatalmas munkabírással és bátorsággal. Mellette nagyon nehéz elvinni a labdát, emellett a fontos meccseken sem jön zavarba. Érdemes még kiemelni a Celtic játékosát, Tom Rogicot. Kreatív középpályás, aki a játék szervezése mellett a befejezések terén is jeleskedik. A támadósorból egyértelműen Tim Cahill a legnagyobb név. A legenda még mindig képes meccseket eldönteni, igaz, 90 percet már nem bír a pályán tölteni, de csereként aranyat érhet.

Bert van Marwijk. Fotó: ING Nederland / Wikipédia

Ausztrália felkészülési programja

Mindössze két mérkőzést játszik Marwijk csapata felkészülés gyanánt a világbajnokság előtt. Először a csehek lesznek az ellenfelek Ausztriában, majd Budapestre jönnek Cahillék és a magyar válogatottal is összemérik erejüket. Egy világbajnoki résztvevőt tehát megtekinthetnek a magyar drukkerek június elején akár élőben is.

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég H D V
jún 1. Csehország 0 - 4 Ausztrália 2.40 3.25 2.90
jún 9. Magyarország 1 - 2 Ausztrália 2.87 3.20 2.60

Esélyek, tippek

Első ránézésre nem tekintjük még a csoportból való továbbjutásra sem esélyesnek az ausztrál válogatottat, de itt az igazi erő nem a játékosokban, hanem az edző kilétében rejlik. Bert van Marwijk ugyanis képes csodát tenni ezzel a kerettel is. Az alapanyag nem rossz és ha megnézzük, nagyon hasonló taktikát követ, mint amivel 2010-ben döntős volt. A négy védő előtt két szűrő van, akik közül az egyik stabilan mindig visszazár, míg a másik támogatja a támadásokat (ez lesz Aaron Mooy vagy Massimo Luongo). Az egyik szélen egy kreatívabb szélső (Leckie), míg a másikon egy védekezésben jártasabb és robotolósabb (Petratos vagy Kruse). A csatár mögött amolyan Sneijder-i pozícióban lesz majd Rogic, akitől nagyon sokat várnak. Ez a vb lehet a nagy dobása, de ehhez elől kell egy jó szereplés az erőcsatár Jurictól, illetve a csereként beálló Cahilltől is. Marwijk eddigi csapataira a fizikális játék volt jellemző, illetve a második félidős dominancia. Ez várható az ausztráloktól is. Kevés gólos mérkőzésekre van kilátás velük kapcsolatban. Ha beválik Marwijk elképzelése és sikeresen átülteti a keretbe, akkor bizony megismételhetik a 2006-os bravúrjukat is.