Kezdőlap Csapatok A csoport Szaúd-Arábia

Szaúd-Arábia

Két ciklust kihagyott, de 12 év után újból ott lesz a világbajnokság Szaúd-Arábia. Egy új szövetségi kapitánnyal vágnak neki a tornának, ahol próbálják beállítani a 94-es szereplésüket, amikor is nyolcaddöntőbe jutottak. Nem megoldhatatlan a feladat, ehhez az Uruguay, Egyiptom és Oroszország csoportból kéne továbbjutni.

Világbajnoki múlt

Az első világbajnoki szereplésükre 1994-ig kellett várni. Rögtön a nyolcaddöntőbe jutottak, ahol a későbbi bronzérmes, Svédország jelentette a végállomást. Al-Owairan belgák elleni szóló gólját azóta is az egyik legszebbnek tartják a vb-k történelmében. A kapus, Mohamed Al-Deayea négy világbajnokságon védett és 178 válogatottsága is rekordnak számított. A 94-es sikert viszont nem tudták megismételni, rendre csak a pofozógép szerepét töltötték be a többi három részvételük alkalmával. A 2002-es tornán a németek ellen egy 8-0-ás vereséggel kezdtek, amire páran még emlékezhetnek, mert az elmúlt 36 év legnagyobb arányú kiütése.

Yasser Al Mosailem. Fotó: mooinblack / Shutterstock.com

Oroszországba vezető út

Tegyük kicsit tisztába a dolgokat, ugyanis a világbajnokságra való kijutás elsősorban Bert van Marwijk érdeme. A két sikertelen kísérlet után egy tapasztalt válogatott edzőre bízták a kvalifikációs sorozatot, ahol Japán és Ausztrália volt a legnagyobb ellenfél a szaúdiak számára. Elsősorban a hazai meccseikre koncentráltak, holland tréner pedig felépített egy jól működő rendszert, ahol jöttek is a gólok szépen és végül második helyen jutottak ki egyenes ágon. Marwijkkal azonban nem sikerült megállapodnia a folytatásról a szövetségnek, így új edző után kellett nézniük.

Szaúd-Arábia világbajnoki kerete

Az utódja a világbajnokságra Juan Antonio Pizzi lett. A spanyol szakember ismerős lehet, hiszen Chilével megnyerte a centenáriumi Copa Américát, illetve döntős volt a Konföderációs kupában is. A világbajnoki szereplést viszont nem sikerült kivívnia a dél-amerikai országgal, így váltott. Nagy kérdés nála, hogyan tart majd fegyelmet a kereten belül, mivel ez hatalmas problémát okozott a chileieknél is (többen buliztak és ittak). Talán emiatt is lehet, hogy mikor a 28 fős bő keretét kihirdette, akkor elsősorban két csapatra támaszkodott: Al Ahli és Al Hilal. Lehetséges, hogy így próbál egységes keretet kovácsolni, hogy jóformán két csapatra, illetve három spanyolországi légiósra koncentrál.

Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os Kezdő bónuszát
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

  RG AS ON OFF SL PL FC FS KG IDŐ
Kapusok
Mohammed Al Rubaie - - - - - -'
Mohammed Al-Owais - - - - - -'
Nawaf Al-Aqidi - - - - - -'
Védők
Abdulelah Al-Amri - - - - - -'
Abdullah Madu - - - - - -'
Ali Al-Bulaihi - - - - - -'
Hassan Tambakti - - - - - -'
Mohammed Al-Breik - - - - - -'
Saud Abdulhamid - - - - - -'
Sultan Al-Ghanam - - - - - -'
Yasser Al-Shahrani - - - - - -'
Középpályások
Abdulellah Al-Malki - - - - - -'
Abdullah Otayf - - - - - -'
Abdulrahman Al-Aboud - - - - - -'
Ali Al-Hassan - - - - - -'
Hattan Bahebri - - - - - -'
Mohamed Kanno - - - - - -'
Nasser Al-Dawsari - - - - - -'
Nawaf Al-Abed - - - - - -'
Riyadh Sharahili - - - - - -'
Salem Al-Dawsari - - - - - -'
Salman Al-Faraj - - - - - -'
Sami Al-Najei - - - - - -'
Csatárok
Firas Al-Buraikan - - - - - -'
Haitham Asiri - - - - - -'
Saleh Al-Shehri - - - - - -'

Szaúd-Arábia kulcsjátékosai

Nem az egyéni képességekre épít Pizzi, de azért érdemes kiemelni pár játékost a keretből. A védelem oszlopa, Osama Hawsawi több mint 130 válogatottsággal rendelkezik és hatalmas rutinnal, aki koordinálja majd a hátsó alakzatot. Középpályáról, azt a Taisir Al-Jassimot illik megemlíteni, aki több poszton is bevethető, távoli lövések révén nagyon veszélyes és jól lát a pályán. Ő lehet az agy, aki megszabja a szaúdiak tempóját és játékát. Elől gyakorlatilag egy szem támadó lesz. Mohammad Al-Sahlawira már fiatal korában óriási tehetségként tekintettek, rekord összegért váltott csapatot az országon belül. Amolyan lesipuskás csatár, jól értékesíti a helyzeteit. Felfigyelt rá a Manchester United is, idén három hétig az angol klubnál edzett.

Juan Antonio Pizzi. Fotó: Wikpédia

Szaúd-Arábia felkészülési programja

A legkeményebb felkészülési mérkőzései a szaúdi válogatottnak lesznek. Svájcban lesz egy kisebb túrájuk, ahol megmérkőznek az olasz és a perui csapattal is. Utolsó állomásként Németországba teszik át a székhelyüket, ahol a Nationalelf lesz az ellenfelük. Ezeken a találkozókon elsősorban a defenzív játékot fogják gyakorolni, illetve a kontrázást, ami kapóra jöhet Uruguay vagy Oroszország ellen.

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég H D V
jún 8. Németország 2 - 1 Szaúd-Arábia 1.06 15.00 26.00

Esélyek, tippek

Badarság lenne leírni a szaúdi csapatot, mert Pizzi irányítása alatt még meglepetést is okozhatnak. A spanyol tréner eléggé alul értékelt, pedig remek taktikai érzéke van. A chilei csapatnál nem igazán tudta alkalmazni az általa kedvelt 4-2-3-1-es felállást, de úgy néz ki, hogy a vb-n már ilyen felállásában lép pályára a válogatottja. Azt már megszokhattuk, hogy Pizzi elsősorban a fegyelmezett védekezésben hisz és az ebből indított kontrákban. Fontos kiemelni a spanyol tréner által előszeretettel alkalmazott védekezési metódust is, az emberfogást. Ő nem a területek lefedésében hisz, hanem minden játékosa egy bizonyos embert fog, akit nagy intenzitással követ. Ez egyfelől veszélyes is lehet, mert könnyedén a védelem mögé kerülhetnek az ellenfelek, de a két barátságos mérkőzésen kiválóan működött. Elmúltak már azok az idők, mikor a szaúdi csapatot 8-0-val le lehet lépni, kemény ellenfelei lesznek a csoport három tagjának, megkockáztatom azt is, hogy sokszor végletekig kiélezett taktikai csatát folytatnak majd az ellenfelekkel, amely találkozókon esetleg 1-2 gól születhet.