Kezdőlap Csapatok A csoport Oroszország

Oroszország

A házigazda komolyabb célokkal indul a tornán. Rögtön az egyik legkönnyebb csoportba kerültek, ahol alapvető elvárás lehet a továbbjutás. Uruguay, Egyiptom és Szaúd-Arábia közül kettőt kéne megelőznie az európai országnak, ami nem tűnik megoldhatatlan feladatnak.

Világbajnoki múlt

A Szbornaja, mely a Szovjetunió felbomlása után újjáalakult, nem kényeztette el a szurkolóit a vb-k tekintetében. Az 1991 után rendezett hat világbajnokság közül mindössze háromra sikerült kijutniuk, és a csoportból egyszer sem kerültek tovább. Talán a 1994-es csapat volt a legerősebb, aminek csatára Oleg Salenko még azóta is tart egy rekordot, ugyanis egy mérkőzésen egymaga öt gólt szerzett, ami a legtöbb a tornák történelmében. Olyan játékosok fordultak meg az elmúlt 28 évben a Szbornajában, mint Valeri Karpin vagy Aleksandr Mostovoi, de az igazi áttörés mégsem jött össze.

Stanislav Cherchesov. Fotó: Vlad1988 / Shutterstock.com

Oroszországba vezető út

Házigazdaként nem kellett selejtezőt játszaniuk, így az Oroszországba vezető út értelmét veszti jelen esetben. Az egyetlen komoly erőfelmérő, a tavalyi Konföderációs kupa volt, ahol szintén házigazdák voltak és még a csoportból sem sikerült továbbjutni. Új-Zéland elleni sikerrel kezdtek, de az aktuális Európa-bajnok már túl nagy falat volt számukra, ahogyan Mexikó is. A barátságos mérkőzésük közül csak a spanyolok elleni 3-3-ra lehetnek büszkék.

Nyisson számlát a bet365-nél ma és igényelje 100%-os Kezdő bónuszát
18+ Részvételi feltételek érvényesek. Játssz felelősséggel. BeGambleAware.org

Oroszország világbajnoki kerete

Stanislav Cherchesov elsősorban Oroszországban játszókra épít. Itt már nagyobb a megoszlás, hiszen a moszkvai csapatokon kívül a Zenit is szép számmal képviselteti magát a vb-n. A legnagyobb hiányzó viszont épp tőlük kerül ki, mivel Aleksandr Kokorin súlyos térdsérülést szenvedett, így biztosan kihagyja a tornát. Ő lett volna a válogatott egyik legfontosabb láncszeme a támadójáték szempontjából, ezért óriási veszteség a hiánya. Nélküle elsősorban a rutinos “öreg rókákra” fog építeni a kapitány.

  RG AS ON OFF SL PL FC FS KG IDŐ
Kapusok
Védők
Középpályások
Csatárok

Oroszország kulcsjátékosai

Kokorin távollétében még fontosabbá válhat a kapus, Igor Akinfeev. A tapasztalt hálóőrön sok múlhat majd, mivel a védelem előtte nem a megbízhatóságáról híres. A bravúrjai szüksége lesz a Szbornajának. A középpályáról Alan Dzagoev neve ismerős lehet, ő a csapat agya. 18 éves korában még a Real Madrid is le akarta igazolni, akkora tehetségnek tartották. Jól lát a pályán, de inkonzisztens teljesítményt nyújt. Ez lehet egy rövidebb tornán kifizetődő – mint a 2012-es Európa-bajnokságon, ahol már a nyitómeccsen két gólt szerzett -, de ez az egyik fő oka annak is, hogy nem igazolt még el nyugati sztárcsapatokba.

Igor Akinfeev. Fotó: Alizada Studios / Shutterstock.com

Oroszország felkészülési programja

A világbajnokság előtt még ellátogatnak Innsbruckba, ahol Ausztria lesz az ellenfelük, majd hazai pályán fogadják a török válogatottat. A mérkőzések kapcsán értetlenül állunk a választott csapatok előtt, mert egyik sem szolgálja megfelelően a vb-re való készülést. A szaúdi vagy épp az uruguayi csapat is más stílusban játszik, mint az osztrákok vagy a törökök.

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég H D V
máj 30. Ausztria 1 - 0 Oroszország 2.25 3.20 3.30
jún 5. Oroszország 1 - 1 Törökország 2.10 3.30 3.60

Esélyek, tippek

A barátságos mérkőzések kapcsán azzal szembesülhettek a nézők, hogy ez az orosz csapat nem éppen az erejéről híres. Taktikai szempontból elsősorban az öt védőre esküsznek Akinfeev előtt, akiknek többsége rutinos játékos. Ez azzal is jár, hogy lassúak és körülményesek, egy gyorsabb válogatott lazán lefutja őket. Középpályán Dzagoev lehet az összekötő, próbálja majd támadásba dobni az elől lévő csatárduót. Cherchesovnak Kokorin sérülése miatt kényszerből váltania kellett, így a Smolov – Miranchuk kettőssel operál. Érdekesség, hogy Smolov egy magas játékos, mégis inkább a gyorsaságára és labdakezelésre épít, kevésbé használja ki magassága adta lehetőségeket. Miranchuk egy alacsonyabb és jól cselező támadó. Elsősorban a gyors kontrákra fognak építeni, ha felállt védelem ellen kell játszani, az nem az ő műfajuk, de akkor jöhet Dzyuba, aki egy 196 centiméteres jól fejelő játékos. Ezzel kicsit be is határoltuk a házigazdát, mert Uruguay lényegesen komolyabb erőt képvisel, de a szaúdi és egyiptomi csapattal felvehetik a verseny.