Kezdőlap Csapatok A csoport Egyiptom

Egyiptom

Felváltva jöttek az európai és egyiptomi edző, de gazdasági és politikai válság sújtotta országnak 18 évet kellett várnia az újabb világbajnoki részvételre. Mindezt úgy, hogy közben négyszer nyertek Afrikai nemzetek kupáját. Egy argentin edzővel viszont sikerült a kvalifikáció, így rögtön a házigazda csoportjában bizonyíthatnak a fáraók.

Világbajnoki múlt

Mindössze két vb-re sikerült kijutnia az afrikai országnak, ami azért meglepetésnek számít. A selejtezőkben rendre elbuktak, de a 90-es vb-n megmutatták, hogy képesek meglepetésre. Hollandia, Írország és Anglia volt az ellenfelük. Nem vallottak szégyent, mindössze két gólt kaptak és két döntetlent is összehoztak. A hollandok elleni iksz volt az igazán nagy bravúr, mert azt a csapatot még a Gullit, Rijkaard, Van Basten-féle hármas fémjelezte.

Egyiptomi szurkolók. Fotó: fstockfoto / Shutterstock.com

Oroszországba vezető út

Nehéznek tűnhetett elsőre a Ghána, Kongó és Uganda csoport Egyiptom számára. Másodikra azonban már szembetűnő volt, hogy itt a legnagyobb favorit az egyiptomi csapat. Ghána már túl van az aranykorszakán, utánpótlás nem sikerült tökéletesre, így hanyatlik az ország labdarúgása. Ugandának a következő években lehet jó csapata, ugyanis a mostani keret magja még nagyon fiatal és tapasztalatlan. Kongó egyelőre nem képvisel komoly erőt. Egyiptom hozta a papírformát, hazai mérkőzéseken Salah villanásaival nyertek, míg idegenben törekedtek az egy pontra. Az utolsó fordulóban már tét nélkül léphettek pályára, de azért az ötödik játéknapon még rezgett a léc, Salah csak a 94. percben értékesített egy büntetőt, amivel meglett a kijutás.

Fogadj az Unibeten a foci vb mérkőzéseire. Minden találkozó után 300.000 forintot nyerhetsz sorsolás által.
18+ Részvételi feltételek érvényesek. BeGambleAware.org

Egyiptom világbajnoki kerete

Az biztos, hogy a Héctor Cúper irányította válogatottnak nincsen átlagos kerete. Szó eshet róluk az európai sajtóban és nem csak Mohamed Salah miatt. A Liverpool klasszisa a vezér, aki meccseket dönthet el, de ott van még a kapusok között az az Essam El-Hadary, aki 45 éves és ezzel korelnök lehet a vb-n. A keret elsősorban az Angliában játszókra épül, így Salah mellett ott lesz Elneny, Elmohamady, Hegazi vagy épp Gabr is. Az európai tapasztalat tehát sokaknál meglesz.

  RG AS ON OFF SL PL FC FS KG IDŐ
Kapusok
Védők
Középpályások
Csatárok

Egyiptom kulcsjátékosai

Ahogyan azt már kiemeltük, Salah-ra épül a válogatott. Cúper bolond lenne nem kihasználni a Liverpool csatárának adottságait és formáját, amivel jelenleg a világ legjobbjai közé tartozik. Gyorsaság, helyzetfelismerés, gyors döntéshozatal és higgadtság a kapu előtt. Ez jellemzi Egyiptom klasszisát, de ki segíthet még neki? Abdallah El-Said lehet az egyik előkészítője, aki jó passzokkal próbálja majd helyzetbe hozni őt. Mohamed Elneny lesz a szűrő, aki igyekszik majd limitálni az ellenfelek támadásait és előkészíteni a gyors kontrákat.

Mohamed Salah. Fotó: Mitch Gunn / Shutterstock.com

Egyiptom felkészülési programja

Egy biztos, hogy Cúper nagyon jól állította össze a válogatott felkészülését. Kuvaittal próbálják szimulálni a szaúdiak elleni találkozót, Kolumbiai az Uruguayval szembeni felkészülést szolgálja, míg a belgák a házigazdánál ugyan erősebbek, de jó erőfelmérő a torna előtt.

Dátum Hazai Eredmény / Óra Vendég H D V
jún 6. Belgium 3 - 0 Egyiptom 1.28 5.25 13.00

Esélyek, tippek

Hiába jutott ki a vb-re az egyiptomi csapat, sok kritika érte az elmúlt évben az argentin edzőt. Egyrészt az óvatos támadójátékát, másrészről, hogy túlságosan Salah központú a válogatott. Kétség sem férhet hozzá, hogy elsősorban neki kedvez Cúper, próbál minél több helyet biztosítani a pályán a liverpooli támadó számára. Emiatt alkalmazza a 4-2-3-1-es rendszert is, Salah általában a jobboldalon kap szerepet, elől Ahmed “Kouka” Hassan birkózik a hátvédekkel (lefoglalja őket), aki egy 191 centiméteres erőcsatár. Cúper fogadkozott ugyan, hogy majd a vb-re kitalál más felállást is, de csodát ne várjunk tőlük. Az ennyire egysíkú elképzelés nagyon komolyan visszaüthet, még akkor is, ha egy Salah-típusú játékos a támadónk. A taktika viszont beválhat, mert az oroszok védelme eléggé instabil, Uruguay sem a szélső védekezéséről híres, szóval még akár meglepetést is okozhatnak a fáraók, ha képesek végig vinni a gyors ellentámadásaikat. Minden az új csillaguktól függ majd.